Képviselői hírek (December)

 

Nehéz képviselői évem volt, és bár megtörve, de nem feladva, sőt!  A viszontagságaink ellenére sikerült számos eredményt elérnünk az új városvezetési ámokfutás ellenére is, így – megint –ellenzékben, a kevés lehetőségeink ellenére. Bizakodva tekinthetünk a 2021-es esztendő elé, még akkor is, ha a 2020-as évüneket jelentősen átszabta a COVID-19 járvány. Mindenkinek kívánok jó egészséget, további erőt, és kitartást Áldott Karácsonyt és Boldog új Évet!

 

Közgyűlés a járvány miatt novemberben már nem lett megtartva, helyette megint ONLNE KONZULTÁCIÓ volt november 17-én, előtte szintén online bizottsági „beszélgetés” volt. Beszélgetés mind, mert az elrendelt különleges jogrendben Péterffy Attila polgármester egyszemélyben dönt mindenről. A következő ONLINE KONZULTÁCIÓ (a COVID miatt a közgyűlés helyett) december 8-án, kedden lesz. A képviselői facebook oldalamon követhetik az eseményeket két lap megjelenése között, ahol üzenetet is hagyhatnak: https://www.facebook.com/berenyizoltan/

 

  • Október 12-én tartottuk a Vasas-Somogy-Hird Településrészi Testület soron következő ülését 17 órakor a Berzében, ahol többek közt a képviselői keret felosztása, támogatások megítélése, településfejlesztési kérdések, ennek keretében a V-S-H TT TKA (Vasas-Somogy-Hird Településfejlesztési Kerekasztal) fejlesztési terve készült el több hónapi műhelymunka alatt, ezt talán már az újság megjelenésével egy időben a képviselői FB-oldalamon és az SHV web- és FB-oldalára is felkerül társadalmi vitára. Mint ismeretes döntöttünk a szűkös és megnyirbált keretből 13 szervezet támogatásáról is és kiemelt kérdésként itt lett volna a városi rendőrkapitány, és a területileg illetékes gyárvárosi őrparancsnok is, ahol közbiztonsági kérdésekről lett volna szó: fokozott jelenlét, kamera-rendszer, KMB-iroda, polgárőrség megerősítése stb.
  • KÖR, azaz Közterületi Karbantartó Rendszer, a helyi közmunkaprogramban is folyamatos a munkavégzés. A BIOKOM illetékes vezetőivel folyamatos a kapcsolat, célunk a közös, egymást kölcsönösen segítő, a rászoruló lakossági igények minél szélesebb körű kiszolgálása, ahol ez indokolt, és a rászorultság megállapítható. Együttesen igyekszünk feladatokat vállalni, a terület új munkavezetőjével kiváló a kapcsolatunk igazán segítőkész, de őt, őket is (BIOKOM) sújtja, mint ahogy minket is a városi költségvetési megszorítások és az elvonások.

 

VIDEÓK, FB- ÉS MÉDIAHÍREK:

 

  • Önkormányzat TV élő online közvetítése a közgyűlés helyetti konzultációról (VIDEÓ)

https://onkormanyzati.tv/pecs/2020_november_18

 

  • Hird, vöröshegyi bejárás képei , ahol a területen élők aláírásgyűjtést szerveztek, hogy Hirdnek ez a része is kapcsolódjon be a kommunális hulladékszállításba.

A bejáráson részt vettek a Biokom és a Dél-Kom szakemberei is, akikkel együtt végig jártuk az érintett területek, utcákat.

Köszönjük a Biokom és a Dél-Kom segítőkész hozzáállását.

Reméljük, hamarosan megoldódik a helyiek, régóta húzódó problémája.

https://www.facebook.com/berenyizoltan/posts/3419080504879423

 

  • Igazán figyelemre-méltó a hirdi Amrein-néni kertje, amit immár hatvan éve műveli rendületlenül a hirdi Amrein Józsefné, Marika néni. Munkáját nem csak a családja és a környékbeliek ismerik el, immár második alkalommal kapta meg a legszebb konyhakertért járó országos díjat.) GRATULÁLOK és további jó egészséget, hogy még sokáig legyen dísze a kert:

https://www.facebook.com/berenyizoltan/posts/3417002011753939

BaMA napilap tudósítása

https://www.bama.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/kertje-60-eve-tundokol-a-hirdi-csaladi-haz-udvaran-3005659/

 

  • A hirdi leendő közösségi ház „előtt” (volt gázcsere-telep a Zengő utcában) Mindenki Karácsonyfáját állítjuk fel a BIOKOM szakembereinek segítségével a pécsi Főkertészethez érkezett fa-felajánlások jóvoltából. Ilyen még itt ezen a településrészen nem volt, a nehéz körülmények ellenére sikerült elérni, hogy ez a településrész is karácsonyfát kapott.

https://www.facebook.com/berenyizoltan/posts/3440317816089025

 

  • Keressük a hagyományosan Vasason felállítandó karácsonyfa adományozóját is, Pécsett már áll a főtéren a 17 méteres fa, ami Hosszúhetényből került a városba, Hirden is az újság megjelenésére már reméljük áll a fa, lapzártakor még csak keressük a Vasasit is, kérem jelentkezzenek adományozónak: 0672/337-838; 0630/183-5730; info@kobeko.hu

https://www.facebook.com/berenyizoltan/posts/3440317816089025

 

  • Végezetül egy örömteli fejlesztés, megújulnak Vasas-Somogy-Hird játszóterei a Miénk itt a tér! c. városi pályázat keretében. Ezt (is) még az előző ciklusban indítottuk el, sikerrel pályázott több szervezet is, a projekt keretében Vasason a Fenyő utcai és a Szövetkezet utcai (Vashídnál), Somogyban a Mázsaház utcai, és Hirden a Hadik A. utcai játszóterek újulnak meg számos új, korszerű játékelemmel. Ezt a pályázatot a Vasasért Egyesület adta be, és vitte sikerre, hamarosan megérkeznek a játékok is, számítunk a „segítő kezekre”, kérem keressék Hollósiné Riszt Líviát és jelentkezzenek: 0672/337-838; 0630/183-5730; info@kobeko.hu)

https://www.facebook.com/berenyizoltan/posts/3440548716065935

 

A következő közgyűlés helyetti ONLINE KONZULTÁCIÓ december 8-án lesz, kedden lesz, addig is figyeljék képviselői oldalamat, kövessék az oldalt, ahol további videós-képes tartalmakat találnak! Ehhez mindössze csak egy lájkot kell nyomni és természetesen továbbra is az alábbi elérhetőségen állok rendelkezésre:

Fészbukon: https://www.facebook.com/berenyizoltan/

E-mailben: berenyi.zoltan@ph.pecs.hu

Telefonon: 0630/210-8120

 

 

 

         Berényi Zoltán s.k.

Pécs M. J. V. Önkormányzat

1.sz. evk. Somogy-Hird-Vasas-Hősök-tere

          önkormányzati képviselő

 

Kontakt:

Pécs M. J. V. Önkormányzat

+ H-7621 Pécs, Perczel M. u. 2.
( 72 533 800|)30 210 81 20
: berenyi.zoltan@ph.pecs.hu

Comments

comments