Jufi néni

Ősze Judit, akit mindenki csak Jufi néni néven ismer, sok éven keresztül tanított a somogyi általános iskolában. Tanóráin úgy, mint a magánéletben, soha nem volt szigorú tanítványaival, de az óráin mégis mindig fegyelem és rend volt, tanítványai szerették, és szinte mindenkivel meg tudta szerettetni a sportos és az egészséges életre való törekvést, amit még sokan a mai napig is követnek.

 

– Milyen volt a gyermekkorod, merre éltél, mi indított el a tanári pályára, milyen tantárgyakat tanítottál?

– Először is! Jó szerencsét! Köszönöm az érdeklődést, nagy örömmel teszek eleget a felkérésnek. Szombathelyen születtem – most is a szívem csücske –, az alsós osztályokat is ott jártam, de a „sors” úgy hozta, hogy nevelőapámat, Kálmán István bányamérnököt Komlóra helyezték, majd István-aknán, Petőfi-aknán, és végül a Szénbányák Központjában dolgozott. Így kerültem Pécs-Meszesre, és kezdtem a felső tagozatot a meszesi iskolában. Itt kezdtem sportolni, és ez a választás meghatározta egész életemet.

– Sportoltál versenyszerűen is?

Ez a sportág az úszás volt. A Pécsi Dózsa szakosztályának közel 10 évig voltam tagja, több-kevesebb sikerrel, de annál nagyobb lelkesedéssel róttam a „köröket” a vízben. Úgy gondolom, ez indított el azon az úton, amit bejártam, nevezetesen a pedagóguspályán, elsősorban mint testnevelő. Ehhez akkoriban még két szakot kellett választani, a kémiára és matematikára esett a választásom, de mindig testnevelő akartam lenni. Középiskolába a Janus-gimnáziumba jártam, majd jelentkeztem az előbb említett szakokra. A főiskolán ismerkedtem meg közelebbről a kosárlabdával, kezdtem játszani a csapatban.

– Merre tanítottál, mikor és meddig oktattál Somogyban, majd utána hol dolgoztál?

A főiskola után Vasvárra kerültem tanítani, de egy év után visszajöttem Pécsre. Ekkor 1968-at írtunk, és itt kezdődött a munkám a somogyi (akkor Vasas I.) iskolában. Kémiát és testnevelést tanítottam, jól megfértek egymás mellett. Kémia szakkör, sport szakkör. A körülményeket sokan ismeritek, zsibongó, körbe üveggel, udvar, kultúr volt a helyszíne az óráknak, mindent csináltunk, megoldottunk: akkor még voltak havas telek, szánkózni mentünk mindennap, tömött labdával rögbiztetek a focipályán a hóban. És igen, Bocz Józsi bácsi asztalitenisz-edzései már ismertek voltak. Sok tehetséges gyereket láttam, de a körülmények a fejlődésükhöz egy idő után kevésnek bizonyult. Volt lány kézi és fiú focicsapat, atlétika, asztalitenisz-csapat. Később rövid ideig úszásban edzősködtem, vittem többeket is edzésre. A tehetséges tanulókat igyekeztem városi egyesületekbe irányítani. (Kézi, foci, vívás, úszás stb.), munkámhoz az iskola sport iránt elkötelezett vezetőitől – Vókó János és Spolár János – minden támogatást megkaptam. Többen jártak át Vasas II-re Spolár János kéziedzéseire, és itt ismerkedtem meg későbbi férjemmel, aki vasasi lévén Jánosnál kézilabdázott. 1971-ben férjhez mentem, ’72-ben megszületett fiam, majd 74-ben lányom. ekkor két évet gyesen voltam, de visszatértem, és még 3 évig itt tanítottam. Ekkor kaptam egy ajánlatot az akkori szakfelügyelőtől, hogy a meszesi iskola testnevelő tagozatán csak testnevelést kellene tanítanom. Nehéz döntést kellett meghoznom. Nagyon szerettem Somogyban lenni – családias, lelkes, tehetséges gyerekek és szülők, nevelők voltak körülöttem. Soha nem felejtem el, nagyon jó szívvel gondolok az itt töltött időkre, de sajnos már akkor világos volt, hogy tornaterem soha nem lesz itt, és én szerettem volna kipróbálni magam. 1977-ben „visszamentem” abba az iskolába, ahol én is nevelkedtem – csak oda tudtam jó szívvel menni. Innen már sehova, csak nyugdíjba. Valóban nagyon sok tanítvánnyal van máig kapcsolatom, többekkel mint szülővel Meszesen is találkoztunk.

– A somogyi tanításod idejéből lenne valamilyen érdekes történeted?

– Éva nénivel együtt tanítottunk több éven át, amikor Somogyba kerültem kezdőként. Temesi Jenő – Éva néni férje – volt az igazgató, Laci fiuk, ha jól emlékszem, 6. osztályba járt. Délután „különtorna” a kultúrban, rendetlenkedés a sorban, nem teljesen szabályosan „eligazítottam” az egyik fiút. Másnap tudtam meg, Temesi Lacikát igazítottam el, ez volt a „belépőm” az új iskolában. Somfordáltam Éva nénihez bevallani tettemet, de megnyugtatott, semmi probléma, nem kivétel az ő gyermekük sem. Későbbi találkozásunknál erre már nem emlékezett – én azóta is – de megköszönte, hogy Lacit elküldtem vívóedzésekre, a sportban vezette le az energiáját.

– Manapság mivel foglalkozol, hogy telnek napjaid, pár szót mondanál a családodról?

Tavaly 50 éves találkozón voltam, de már sok osztálynál 35-40 éves találkozókon emlegetjük a nem mindig szabályos fegyelmezéseimet, az újhegyi salakos pályán focimeccseket, tanár-diák focimeccseket, sportünnepélyeket, kémiabukásokat, balatoni táborokban éjszakai fürdéseket, és „vérre” menő meccseket pl. a vasasi iskolával. Még sok emlékem van, de remélem, még személyesen is találkozok veletek. Már húsz éve nyugdíjas vagyok, sajnos a sport azért a térdemben okozott problémákat, de úszni tudok, az 1000 m-t rendszeresen úszom, sokat vagyok Harkányban, aktívan élek. Lányom egy nyelviskolát vezet, fiam autós üzletben „utazik”, 4 unokám van, 3-an még tanulnak. Most is figyelemmel kísérem a bányászmúlt emlékeinek megőrzésére tett erőfeszítéseket, gratulálok a Bányászszív dalkör tagjainak. Jó szerencsét!

Ősze Judit Jufi néni

 

Köszönöm, hogy elvállaltad a riportot, a gratulációt, a továbbiakba pedig kívánok neked hosszú, boldog, egészséges nyugdíjaséveket.

Bocz József

Comments

comments