„Napüdvözlet” Egyesület – 10 évesek lettünk !

 

Talán, van aki még nem tudja, hogyan is indultunk. 2010-ben lelkes, frissen végzett jógaoktatóként, éppen alakulóban lévő egyesületünkkel termet kerestem a foglalkozásokhoz. Akkor a házunk, a régi gyógyszertár, már évek óta üresen állt. Ami mozdítható volt benne, leszerelték, elvitték. Az udvara, kertje elburjánzott. Előtte mentem el minden nap és egyszer csak egy merész ötletem támadt. Barátnőmmel időpontot kértünk az akkori polgármestertől, Páva Zsolttól és megkértük, hogy adja az egyesületünk használatába az épületet. A válasz az volt, respektálja az önkormányzat az egyesületi kezdeményezéseket, megkapjuk a házat, de a felújításban, fenntartásában ne számítsunk önkormányzati támogatásra. Így is lett, 2010. szeptemberében örömmel és nagy lelkesedéssel birtokba vettük az épületet és elkezdtük a felújítást. Nem volt éppen kedvező a helyi megítélésünk, hiszen gyütt-mentnek számítottunk és még ráadásul egy ilyen furcsa elnevezéssel jöttünk, hogy „Napüdvözlet”. És egy ekkora épülettel hogyan is tudnának megbirkózni páran- így vélekedtek többen a „tükék”. Szerencsére a közmondás igaznak bizonyult, „ Ahova az Isten báránykát ad, oda legelőt is”. Visszatekintve azt látom, hogy a teremtő támogatását élveztük, és élvezzük most is. Nem volt pénzünk, tehetős támogatónk, nem volt pályázatírói gyakorlatunk. Minden új volt és ismeretlen, csak a bátorságunk és a lelkesedésünk volt töretlen. Egyesületi tagjaink, barátaink kétkezi munkájával indultunk neki a felújításnak.  Az első komolyabb forrás, amit a Jószerencsénk elénk tett, az egy kompetenciafejlesztő pályázat volt. Kétszer két napot kellett Harkányban önismereti és csapatépítő játékokkal töltenünk a Baranya szállóban és mindezért a delegáló –azaz az egyesületünk jelentős (közel egy millió forintos) támogatáshoz jutott. Ez az adott helyzetben kétszeres haszon volt: összekovácsolódtunk és a felújításban is előbbre léphettünk. Az egyesületünk tagságát azóta is az ebben a programban részt vevő mag képezi. Csak egy példát hozok a forráshiány-kompenzációs felújítási technikáinkból. Mindenki dicséri a kreatív járólapozásunkat. Ez úgy állt össze, hogy végigjártuk Pécs csempeáruházait és volt ahonnan ingyen elhozhattuk a kifutó és maradék lapokat. Ezekből kreálta Krámos Zoli Andi férje /aki sajnos már nincs köztünk/ a kompozícióit a konyhába és a folyosóra.  Az épület bal oldali felébe közösségi részt, jógatermet, konyhát, szociális helyiségeket, a másik felébe egy hiányzó kisgyermekes alapellátást, családi napközit álmodtunk. Utóbbi a kedvezőbb finanszírozás érdekében kistérségi pályázatban valósult meg. Ezzel viszont lemondtunk a kapott épület egy részéről, de ezt nem bántuk, mert az intézmény azóta is működik, az egyik legkihasználtabb a városban. Örömünkre, mert így az udvarunkat  gyermekzsivaj is színesíti. 2012-ben, az akkori egészségnap keretében került ünnepélyesen birtokba vételre a ház. Egy Böjte Csaba idézetet hoztam akkor: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, kezdjen el valami jót cselekedni és meglátja milyen sokan odagyűlnek köré.” Így is lett és évről-évre egy kicsit mindig tudtunk fejleszteni, programokat hozni. Ezekben az adó egy százalékok, a képviselői keretből biztosított éves százezer forint és alkalmanként városi zöld pályázatok segítettek bennünket. Így készült a hangulatos kemencekályhánk, így valósulhattak meg fejlesztések a kertjeinkben. Közfoglalkoztatottjainkkal mára már egy jó kis csapatunk van, akikkel nemcsak a házunk, kertjeink gondozását, de a település közterületeinek egy részét is gondozzuk. Saját erőből, adományokból ajtó és ablakcseréket végeztünk az épületen, kialakítottuk a számunkra ideális belső teret, tavat építettünk, aszalót, tyúkólakat. Fásítottunk. Ahogy a Jóisten forrásokat biztosított a ház működtetésére, úgy a jó embereket, jó programokat is ide vezette. Jóga és Do-In foglalkozások heti rendszerességgel kezdettől folynak itt. Túrák, sárkányhajózás, ping-pong is színesíti még a mozgás- palettánkat. Önismereti klubot, boldogságprogramot, vállalkozásra ösztönző tréninget működtettünk. Wass Albert tiszteletére maratoni felolvasásokat vállaltunk. Otthont adunk hagyományőrzőknek és a helyi citerazenekarnak. Rendszeres adventi programunk a közös mézeskalács sütés, a családi napközivel együtt pedig mikuláskereső túra. Hagyományőrző társaságokkal közösen szertüzekkel ünnepeljük a napfordulókat, a farsangot és pünkösdi zarándoklatokat tartunk. Házunkban képződtek a régió népi gyógyászai, akikkel sok közös programot szervezünk azóta is. Számtalan, a mai szóhasználattal élve -kompetenciafejlesztő programnak adtunk otthont – sajtkészítéstől, magbörzétől a masszázson át a fermentálásig. Az épület korábbi funkciója gyógyszertár volt. Talán nem túlzok, ha azt mondom, most gyógyító házként él tovább. Bár lehet, hogy a kuruzsló törvény szigora utolér bennünket a szóhasználatért, bátran merjük vállalni, hogy gyógyító tevékenységet végzünk. Ha személyiségünk harmonizálódik, gyógyul a lélek. Ha megismerjük, megértjük testünk működését, önmagunkat, egészségesebbé válunk.

Megint csak Böjte Csaba testvért kell idézem, aki szerint: „A legnagyobb gyógyító az, aki örök célokat tud felmutatni az embereknek, felemeli az égre a tekintetüket, értelmet ad létezésüknek.” Házunk, társaságunk ezen elvek szerint működik, ősi, örök érvényű tudást igyekszik megosztani, rávilágítani arra, hogy az  egészségünk a saját felelősségünk. Ezt pedig békés, szeretet-és felelősségteljes magatartással, tudásunk növelésével, a világra tágabb perspektívából tekintéssel érhetjük el.

A tizedik születésnapunkat, mint szinte valamennyi rendezvényünket a fennállásunk alatt (politikai dörgölőzés és a téma, mármint a preventív, a teremtő bölcsességében bízó egészségszemlélet gazdaságilag sem gyümölcsöző volta miatt) pályázati forrás hiányában önerőből valósítottuk meg. A nap folyamán lehetőség nyílt az EFI által kitelepült egészségügyi dolgozók standjánál vérnyomás, vércukor és testzsír mérésre értékelésre és tanácsadásra. A Bach virágterápia rejtelmeibe Szilágyi Erikánál nyerhettek betekintést az érdeklődők. Az újraélesztés és az elsősegélynyújtás hasznos praktikáiról két helyi egészségügyi dolgozó adott nagyon látványos, interaktív bemutatót. Az egészséges ételek fogyasztásának jelentőségéről, a fermentált ételek készítéséről Molnár Ildikótól tanulhattunk. Különböző masszázstechnikák tudorai, csontkovácsok, reflexológusok folyamatosan fogadták a bejelentkezőket. Egész nap folytak a nagy igényre tekintettel a kezelések. Előadónk, dr. Németi Virág körzeti orvosként és természetgyógyászként is praktizáló doktornő átfogó tájékoztatást adott arról, hogyan is vagyunk a vírusokkal baktériumokkal, kell-e félnünk tőlük, és hogyan tudjuk a testi működésünk és a mentális állapotunk egyensúlyát fenntartva a legkisebbre csökkenteni a megbetegedések kockázatait. A délutáni órákban Bors Zita tartott jógafoglalkozást, ezt pedig immunerősítő vizualizációs gyakorlat követte. A zene gyógyító, személyiségharmonizáló módszereiből Miklán Bianka zeneterapeutától kaphattunk ízelítőt. A napot már estébe nyúlóan zenés meditáció zárta, melyet Kondi Gyula gongjátéka és Gulyás Judit hangtálai és csodálatos hangja tett felejthetetlenné. A napról és a doktornő előadásáról videóanyag készült, melyet megtekinthetnek a érdeklődők az egyesületünk facebook és blogoldalán, valamint a youtube-on Egészségnap Pécs-Vasas 2020.09.19. címen. A Pannon televízió is megjelent a megnyitón és felvette park átadó ünnepségét, mely másik apropója volt  a napnak. Az egyesületi házunk előtti téren elhelyezésre és felavatásra került a CSÍ-Életerő parkunk első eleme, melynek forrása a  Pécs Város Önkormányzata által kiírt „Miénk itt a tér” elnevezésű zöld pályázaton elnyert 450 ezer forint volt. Ez az összeg, melyért nagyon hálásak vagyunk, arra volt elég, hogy az első elemet beállítsuk, a CSÍ parkunk csírája megteremtődjön. Ezt is azonban csak úgy tudtuk megoldani, hogy, amit lehetett magunk végeztünk el, mert egy ilyen elemnek a felállítására a legolcsóbb árajánlat is 690 ezer forint volt. Maga a gyártó pedig 900.ezerért szállította ás állította volna fel. Nekünk itt a város végen a legkisebb fejlesztésekért is meg kell keményen dolgoznunk, de talán ezért annál értékesebbek, kedvesebbek a teremtményeink, még ha nem is profi szintűek. Szerencsére megvan már a továbblépés iránya. Sikeresen pályáztunk egy adománygyűjtő a programba- Swimathon Pécs 2020, https://pecsikozossegialapitvany.hu/swimathon-pecs-2020/ – amely keretében általunk felkért követek fogják népszerűsíteni a park fejlesztési elképzeléseit  és buzdítanak embereket adományozásra. Aki úgy érzi, szívesen tenne maga is ez ügyben valami hasznosat, jelentkezhet még adománygyűjtő követnek Solya Mónika, az egyesületünk alelnökénél, aki készséggel ad felvilágosítást a részletekről. Úgy tűnik, megint egy furcsa elnevezéssel jövünk a „Napüdvözlet” után, „CSÍ „park. De idegen-e ez számunkra? A kínai, japán rendszerekben az élet energiáját, az életerőt jelenti. Képzeljék, képzeljétek el, nálunk is. Őrzi a nyelvünk ezt a tudást. Figyeljük meg, hogy a következő szavak szógyökeként a „csí” a kiáradó éltetőt, energiát idézi: csinál, csíra, csízió, csibész, csihol, csípős, csillag, csípő, csihán (Erdélyben még így hívják a csalánt), csinos, csillog, csikó, csirke, csínom Palkó… és még sorolhatnánk. Ebből (is) eredően a park továbbfejlesztése során az újabb elemek kihelyezése mellett olyan ismeretterjesztő táblákat fogunk kihelyezni, melyeken láthatóak lesznek a testünket működtető anyagi és finom anyagi rendszerek (energiapályák) és arról is felvilágosítást fognak majd adni, hogy az elemek használata hogyan segíti a keringésünket, energiaáramoltatásunkat. A park átadásának ünnepi fényét díszvendégünk, Kordé Emese fitnesz világbajnok emelte és köszöntő gondolataival hangsúlyozta a mozgás jelentős szerepét az egészségmegőrzésben. A nap végén felvágtuk és elfogyasztottuk az egyesület születésnapi tortáját, ami nemcsak ízvilágában, de küllemében is különleges volt. A fekete fehér yin-yang formában a nap és a hold ragyogott. Fusch Ervinné, Mariann, a családi napközi vezetőjének remekműve volt, mellyel nagy örömet szerzett nekünk.

Köszönet illeti egyesületünk aktív tagjait, akik 10 éve, minden ellenszolgáltatás nélkül működtetik a házat, munka mellett vállalják a szervezést, könyvelést, pályázatírást, a közfoglalkoztatással járó sok bürokráciát, gondot. Köszönet barátainknak, akik éltetik a rendezvényeinket, eljönnek helyből, más településekről, akár más megyékből, mert jónak és hasznosnak tartják programjainkat. És köszönet helyi érdeklődőnek, akik látogatják a foglalkozásainkat, rendezvényeinket. Köszönet a rendezvényeinkre barátsággal eljövő népi – és természetgyógyászoknak, akik a munkájuk, kezeléseikért kapott adományokat felajánlják egyesületünknek. Szeretettel várjuk az önmagukért, egészségükért felelősséget vállalókat közös testkarbantartásra, tanulásra rendszeres programjainkon minden hét hétfő, kedd, csütörtök és pénteki napokon fél hattól. Kövessék és kedveljék facebook https://www.facebook.com/napudvozlet/  és  blogoldalunkat https://napudvozlet.blog.hu/, ahol a tudásmegosztás mellett programjainkról is értesülhetnek. Aki pedig maga is szeretne egy elkötelezett jó csapat tagjaként tevékenyen részt vállalni a munkánkban, azt szeretettel várjuk a tagjaink sorába.   /Szőts Rózsa egyesületi elnök

 

 

 

 

Comments

comments