Leköszönő és elköszönő köszönő köszöntő (avagy 2006–2019 dióhéjban)

Tisztelt Választópolgárok, Kedves vasasi, somogyi és hirdi Lakosok!

2006. október 1-i önkormányzati választáson kaptam meg első ízben Vasas, Somogy és Hird településrészek lakóinak bizalmát ahhoz a munkához, amit közel 13 évig, három választási cikluson keresztül végeztem. Úgy döntöttem, hogy a 2019-es őszi önkormányzati választásokon már nem kívánok elindulni. Úgy gondolom, tizenhárom évi képviselői munkám befejezéseként valamilyen formában el kell köszönnöm azoktól, akik megadták a bizalmukat ehhez a 13 esztendőhöz, akik időnként biztatásukkal, véleményükkel, ötleteikkel, építő kritikáikkal, tenni akarásukkal segítették a munkámat. Elköszönnék azoktól is, akik sokszor nem osztották a véleményemet, nem értékelték az erőfeszítéseimet, az örökös elégedetlenkedőktől, a rémhírterjesztőktől, a rosszindulatú véleményformálóktól, időnként a munkavégzésben akadályozóktól. Nekik azt kívánom, hogy egy nálamnál lényegesen jobb képviselőt válasszanak az ősszel, vagy ha ilyet nem találnak, maguk induljanak el a választáson.

Tizenhárom esztendő nagyon hosszú idő, ez idő alatt nagyon sok problémával, feladattal, konfliktussal kellett szembenéznem, ezt már a következő ötéves ciklusban nem vállalnám be. Még ma sem mondanám, hogy az önkormányzati munkát megszoktam, megismertem, mert rendkívül sok területet érint, és az élet mindig újabb és újabb feladat elé állítja az embert. Megválasztásom kezdeti időszakában láttam, hogy itt nem lesz könnyű dolgozni, mert a folyamatok bonyolultak, szerteágazóak, és az eljárások rendkívül bürokratikusak. Sokan azt képzelik, hogy ha az önkormányzati képviselőtől kérnek valamit, az egy csettintéssel, egy szempillantás alatt meg tudja oldani. Aki ezt képzeli, bizony nagyot téved. Kisebb ügyek esetében talán ez lehetséges, de egyéb ügyekben rengeteg utánajárást, beszélgetést, lobbizást, kilincselést, időnként torzsalkodást igényel.

Többször előfordult, ha képviselőként elindítottam egy ügyet, abból semmi sem lett, vagy nem egészen olyan lett, amit szerettünk volna, vagy egészen más lett. Olyan is előfordult, hogy én lepődtem meg a legjobban, hogy már egy elfeledett, régi ügyet sikerült elintéznem. Az önkormányzati munka egy sokszereplős műfaj. Álláspontom volt, hogy nem a közgyűlésen a kamerák előtt népszerűséget hajszolva kell a felszólalások özönével a dolgokat elintézni (akkor már késő), hanem személyes kapcsolatok kiépítésével, folyosói és irodai beszélgetések alkalmával. Tapasztalatom szerint következetes és kitartó háttérmunka és a jól kiépített személyes kapcsolatok előbb-utóbb meghozták a munka gyümölcsét. Mindhárom ciklusban a polgármesterekkel és alpolgármesterekkel, a jegyzőkkel és az apparátussal is sikerült jó kapcsolatot kialakítani, így néhány probléma megoldása is könnyebbé vált. „Nem ígérek meg önöknek semmit, csak azt, hogy megpróbálom elintézni” – ezt sokan hallhatták tőlem. Ezt nem azért mondtam, mert ha nem ígérek meg semmit, azt legalább könnyű betartani, hanem azért, mert pontosan tudtam, hogy szinte minden ügy megoldása a képviselő személyétől majdhogynem függetlenül kétesélyes. A „megpróbálom elintézni”-t viszont mindig betartottam.

A hosszú évek során nagyon sokan kerestek meg telefonon, e-mailben, utcai beszélgetések alkalmával, és természetesen a fogadóóráimon ügyes-bajos gondjaikkal. Az esetek jelentős többségében sikerült megoldásokat találni a felvetett panaszokra. Feltéve, ha olyan problémával kerestek meg, ahol a képviselőnek van lehetősége eljárni. Időnként meglepődtem a panaszosok tájékozatlanságán, mikor tőlem kérték pl. a gázszolgáltatással, E.On-nal vagy éppen az internet, tv-szolgáltatóval kapcsolatos és hasonló problémáik megoldását. Gyakori volt például a haragos szomszéd megregulázásának kérése, mert hangosan ugat a kutyája, reggel kukorékol a kakasa, és ráadásul a kéményéből a füst is néha őfelé száll. Engedjék meg, hogy egy kis anekdotával lepjem meg önöket. Az egyik fogadóóra alkalmával egy férfi keresett meg. Már a bejárati ajtóban kiabálva mondta a magáét. Borzasztó nagy problémáját három mondatban foglalta össze. Ezt a három mondatot ismételgette egymás után egyre indulatosabban. A kb. ötödik-hatodik ismétlés után próbáltam tudatni vele, hogy megértettem a mondandóját, próbájuk megbeszélni, néhány információra lenne még szükségem az elintézéshez. Nem tudtam rábeszélni a beszélgetésre, inkább a három mondatát ismételgette hetedszerre… tizedszerre. Az indulata közben csillapodott, gondoltam, talán most már meg tudjuk beszélni a dolgot. Tévedtem. Elcsendesedett, felállt a székéről, elindult az ajtó felé és visszaszólt: „Huba úr! Köszönöm, hogy meghallgatott” – és maga mögött csendesen becsukta az ajtót. Rajta nem tudtam segíteni, még a nevét, elérhetőségét sem sikerült megtudnom. Lehet, hogy most azt gondolja magában: ehhez a képviselőhöz nem érdemes elmenni, mert nem foglalkozik a panaszommal.

A képviselői munkám befejeződik szeptemberben, talán érdemes lenne írni egy rövid számvetést. Nem tudok részletes beszámolót írni az eltelt hosszú évek történéseiről, eredményeiről és kudarcairól, mert az újság terjedelme nem teszi ezt lehetővé, és sok mindenre már talán én sem emlékezem. Mindenekelőtt az egyik legnagyobb eredménynek tartom, hogy közterületeink gondozása a 2006-os állapotokhoz képest folyamatosan és látványos mértékben javult. A város támogatása és Reisch Dezső által vezetett helyi közmunkásaink szorgalmas, kitartó, következetes és kreatív munkája meglátszik a településeken. Sikerült elérni, hogy ez a csapat most már rendelkezik mindenféle géppel, eszközzel és járművel, ami a terület önálló ellátásához szükséges. A pécsi vélemények alapján az így felállított rendszer példaértékű. Sikerült egy családi ház megvásárlásával minden igényt kielégítő telephelyet biztosítani számukra a mostoha körülmények után. A településrészek szinte minden pontján virágok nyílnak, több mint ezer facsemete kiültetése történt meg a bekötőutak mentén és a belterületeken. Felszámolták az illegális szemétlerakókat, a lépcsőket, a támfalakat és árkokat kijavították számos helyen, az elbozótosodott területeket megtisztították, gyártottak és kihelyeztek utcatáblákat, a játszótereket karbantartották, korlátokat készítettek és festettek, elvégezték a ravatalozók homlokzati felújítását… stb., a végtelenségig lehetne sorolni. Rengeteg olyan feladatot vállaltak be a lakók érdekében, ami nem tartozik közvetlenül a feladataik körébe. Ezúttal is szeretnék köszönetet mondani azért a sok-sok munkáért valamennyi aktív és már leköszönt közmunkásnak, és természetesen vezetőjüknek, Reisch Dezsőnek. Öröm volt velük dolgozni, rájuk mindig lehetett számítani. Ugyancsak nagy eredménynek tartom, hogy sikerült településeinknek bekapcsolódni a város fonódó közösségi közlekedéshálózatába, hogy a megújult buszaink ma már közvetlenül érik el a belvárost. Mindezt már egy buszjeggyel, átszállás nélkül, lényegesen rövidebb idő alatt lehet megtenni.

Az eltelt időszakban az általam intézett városi támogatásokból és más pályázati forrásokból, közösségi összefogással, jelentős mértékben megerősödtek a helyi civil szervezetek, időközben újak is alakultak. Jelenleg a területen tizenöt bejegyzett és öt hivatalosan be nem jegyzett civil szerveződés működik aktívan, melyhez még hozzá lehet számítani a négy vallási felekezet közösségeit is. Ma már a civil szervezetek üzemeltetik a művelődési házakat, a szociális programok lebonyolításában szerepet vállalnak, közösségi és kulturális programokat, továbbá ünnepi megemlékezéseket tartanak, rész vesznek a bűnmegelőzésben, emlékműveket emeltek, és igyekeznek a településeink hagyományait, értékeit is megőrizni.

Érdekességként megemlíteném, hogy az eltelt 13 évben a civilek által szervezett ünnepségek vendégeként, szónokaként több országosan ismert politikus, miniszter, államtitkár, nagykövet, sportoló, közéleti személy is ellátogatott hozzánk. Ismert politikusok: Kövér László, Tőkés László, Harrach Péter, Semjén Zsolt, Novák Katalin, Wittner Mária, Fónagy János, Hoppál Péter. Határon túlról: Brenzovics László, Albert Tibor, Duray Miklós, Roman Kowalszki. Sportolók: Erdei Zsolt, Csollány Szilveszter, Vári Attila és Iványi Dalma. A településeinken a három ciklus alatt sajnos több természeti katasztrófában is volt részünk: a Kút utcában négyszer és Hirden egyszer volt árvíz, sajnos hat esetben tűzvész is pusztított. Helyre kellett állítani 7 db ledőlt vagy meggyengült támfalat, hat esetben földcsuszamlás volt, vagy pince és egyéb üregek szakadtak be. Többször előfordult, hogy az utakat az iszap elöntötte, és három veszélyessé vált épületet is le kellett bontani. Ez idő alatt több program is futott a városban, melyből településeink is részesültek, így az ISPA csatornázási program, a Sopianae, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa, a Szociális Városrehabilitációs Programok és a most folyó Pécs2020 program. A tizenhárom esztendő alatt nagyon sok minden történt. Talán nem untatom önöket, ha emlékeztetőül, ciklusok szerinti bontásban a településeinket érintő, közös munkával elért, fontosabb eredményeinket felsorolom:

2006-2010:

  • Sikerült a szippantott szennyvíz számlázását korrigálni.
  • Fűnyíró traktort vásároltunk.
  • Sikerült megakadályozni a hirdi és somogyi iskola felső tagozatának bezárását.
  • Elkezdődött az ISPA csatornázási program.
  • Felújítottuk a vasasi piacot.
  • A közmunkások első telephelyükhöz jutottak.
  • Elindult a somogyi Bányatelepen a Szociális Városrehabilitációs Program.
  • A Kossuth és Berze N. János Műv. Házak működtetését a Vasasért Egyesület kapta meg, melyhez a város évi 3 M Ft támogatást nyújt.
  • Az R és S utcák csatornázását bevonták az ISPA-programba.
  • Elkészült a Bányász Emlékpark első elemeinek kivitelezése (Szent Borbála Egylet).
  • Városi támogatással a művelődési házaink a Vasasért Egyesület fenntartásába kerültek.
  • A Kút utcában új gyalogoshíd létesült.
  • A közmunkásaink teherautót kaptak.
  • A somogyi és vasasi orvosi rendelők tetőzetét felújították.
  • Tátika utcában betonozott árok létesült.
  • A Kút utcában több ízben árvíz volt, vizesedések, buzgárok keletkeztek.
  • A Parcsin utcába levezető hosszú lépcsőt felújították.
  • A Liget utcai hidat újjáépítették.
  • A Kút utcai patakot részlegesen árvízmentesítették.
  • A régi vasasi mozi veszélyes épületét lebontották.

2010–2014:

  • A három településre közel ezer rózsatő kiültetése történt meg.
  • Lélekharang készült a vasasi temetőbe.
  • Vásároltunk új fűkaszagépeket.
  • A Vöröshegy utcában kikövezett árok létesült.
  • Kicserélték a Berkenyés utcában az ivóvíz-fővezetéket.
  • A Berkenyés, a Széna, a Sas és a Hadik András utcákat javították.
  • Közösségi összefogással megépült a Zengő utcai közösségi tér (betonozás, színpad).
  • Mindhárom településen jelentős mennyiségű ároktisztítást és építést végeztünk.
  • A Kossuth Művelődési Házon tetőfelújítást végeztek (anyagköltség).
  • A Szövetkezet utcai játszóteret felújították.
  • Elvégeztük a Belvárdi vízfolyás kotrását, tisztítását.
  • Elkészült a vasasi bekötőút padkázása és az árkok kiásása.
  • Mindhárom temetői parkolót lekavicsoztuk.
  • Lebontották az Iskola közben a romos házat.
  • A hirdi Faluház tornyába harangjáték került.
  • Elvégezték a Hirdi út árok- és padkarendezését.
  • Felújítottuk a Berkenyés–Parcsin utcák közötti gyalogoshidat.
  • Megtörtént az Iskola köz aszfaltozása, a Sas utca és a Muromi utak javítása.
  • Robbanómotoros szivattyút és tartályt vásároltunk a közterületek öntözéséhez
  • Újszerű buszokat helyeztek üzembe a 13, 14, 15-ös járatok vonalain.
  • Elindult a háztól történő szeletív hulladékgyűjtés (ingyenes kukák kiosztása).
  • Kijavították a Kenderfonó utca burkolatát.
  • Javították a Bányatelep támfalait, útjait és árkait.
  • Elindult a II. Szociális Városrehabilitációs Program a Bányatelepen.
  • Ismételten árvíz volt a Kút utcában.
  • Támfal épült a Kút utcában a patak árvízmentesítésére.
  • Megújultak a buszmegállóink.
  • A Somogy utca Bányatelepi szakaszán elválasztották a gyalogutat az úttesttől (korlát, tükör).
  • A Pór Bertalan utcai járdát felújították.
  • A 6-os út melletti gyalogutat javították.
  • Elkészült a vasasi Kultúrotthon előtti tér rendezése, aszfaltozása.
  • A somogyi veszélyes fákat kivágták.
  • Elvégezték az Őrmezei út átereszének tisztítását és az árkok karbantartását.
  • Teljesen megújult a Bencze József utcai játszótér.
  • Elkészült a Lélekmadár-Bányászhimnusz emlékmű az emlékparkban
  • A Határ, a Toboz és a Sas utcák javítása megtörtént.

2014–2019 (ötéves ciklus):

  • Megszűnt a Budai vámnál történő átszállás, az új menetrend szerint a 13, 14, 15-ös buszok a belvárosig közlekednek.
  • Kikotorták a somogyi és a Petőfi-aknai főárkokat.
  • Kikövezték a Bányatelepi árkok egy részét.
  • A hirdi orvosi rendelőnél a parkolót lekavicsozták és járda létesült.
  • Új játszótér létesült a Hadik András utcában.
  • Az Erdőalja utcai lakók vízvezetéket kaptak.
  • A Kodály Zoltán Művelődési Házat és az idősek otthonát teljesen felújították.
  • Kijavították a Somoska utca burkolatát.
  • A Zámor utcai gyűjtőárkot lemélyítették, és a 6-os út alatt átvezetve földalatti vezetéken a hirdi vízfolyásba kötötték (13 M Ft).
  • Bányatelepen új játszótér létesült.
  • A közmunkások traktort kaptak, melyhez később adaptereket vásároltunk.
  • Mindhárom településen jelentős árok- és járdajavítások történtek.
  • A területen több száz fát ültettünk el az utak mentén és a közterületeken.
  • Lebontották a Rücker-aknai rossz állapotú lakóházakat.
  • A Bányatelepi önkormányzatii tulajdonú lakásokat részlegesen felújították.
  • A rückeri lakókat a Bányatelepen és a Meszesi városrészben helyezték el.
  • Felújították a somogyi iskola auláját.
  • Kijavították a Csap, a Sas és az Iparos utcák burkolatát.
  • A Szövetkezet utca végi lakások pótlólagos csatornabekötése megtörtént.
  • Felújították az utcai szelektív hulladékgyűjtő állomásokat.
  • A Bányatelepen a házszámozás megszűnt, az utcák a lakók javaslata szerinti elnevezést kaptak.
  • A vasasi CBA áruház előtti tér rendezése, aszfaltozása megtörtént.
  • A Kápolna téri játszóteret bővítették.
  • Számos közvilágítási probléma megoldásra került.
  • Útjavítások történtek a Gabona, a Somogy, a Sas, a Mázsaház és a Berkenyés utcákban.
  • A Harangláb utcai buszfordulónál új buszmegálló épült.
  • A területen jelentős mennyiségű útszegélyezés, bozótirtás, árok- és egyéb karbantartás készült el.
  • Helyreállították a somogyi Bányatelepen a leomlott támfalat.
  • A vasasi régi óvoda épületét városi költségvetésből teljesen felújították (25M Ft)
  • Közmunkásaink új, minden igényt kielégítő telephelyet kaptak a várostól (családiház-vásárlás).
  • Felújították a Mázsaház utcai buszmegállók járdáját.
  • Elkészült a ravatalozó épületek homlokzati felújítása.
  • A somogyi polgárőrök használt autót kaptak a várostól.
  • Közösségi összefogással és adakozással az ’56-os forradalom 60. évfordulója alkalmából gránit emlékoszlopot állítottunk fel Somogyban.
  • Elkészült a Pázsit – Harangvirág utca teljes aszfaltozása.
  • Megvalósult a vasasi Kultúrotthon (óvoda) teljes felújítása (137 M Ft EU-s pályázatból).
  • Elvégezték a vasasi bekötőúton lévő híd felújítását.
  • A Búzakalász u. 3. sz. alatti nagy épület (önkormányzati lakás, múzeum, rendőrség) tetőfelújítását elvégezték.
  • Felújították a Hadik András u. végén lévő gyalogoshidat.
  • Közmunkásaink partfalat építettek, korlátokat javítottak, a játszótereket és a „vashidat” lefestették, utcatáblákat készítettek.
  • Vasasi polgárőrök használt autót kaptak a rendőrségtől.

2019–2020-ra megvalósuló beruházások:

  • Folyamatban van az orvosi rendelők teljes átépítése, felújítása Vasason, Somogyban és Hirden (kb. 4-500 M Ft EU-s pályázatból).
  • Rövidesen kiírják a közbeszerzési eljárást a hirdi új, Zengő utcában létesülő Faluház építésére (95 M Ft EU-s pályázatból).
  • Rövidesen kiválasztásra kerül a hirdi óvoda átépítésének és felújításának a kivitelezője (99 M Ft EU-s pályázatból).
  • Az óvoda területén újonnan létesülő gyermekorvosi rendelő építése előkészítés alatt van.
  • Be fogják fejezni a Szövetkezet utcai járda megkezdett építését (kb. 1 M Ft).
  • A Somogy utcai járda részleges javítása várható.
  • A Harangláb utcai toronyban a harangozó berendezés átépítése, felújítása várható.
  • A Tömörkény és a Hirdi utak közötti gyalogos átjáró javítása, korláttal történő bővítése folyamatban van.
  • A Csarnok közben a csapadék vízfogadó és gyűjtőárok javítása rövidesen el fog kezdődni.

Címszavakban, tömörítve ennyit tudnék leírni, de legalább ilyen hosszú lenne az a lista is, amit még nem végeztünk el. Ősz elején ismét önkormányzati választások lesznek, és a további munka folytatását már az önök által megválasztásra kerülő új képviselőre hagyom, akinek már most kitartó, következetes, odaadó munkát és kevés stresszt kívánok. Bizonyára sokan vannak, akik elégedettek voltak a munkámmal, de azok száma sem lehet elhanyagolható, akik jobb munkát reméltek tőlem. Ez egy ilyen beosztás. Én magam úgy gondolom, hogy amit vállaltam, körvonalaztam 2006-ban, azt a tizenhárom év alatt többé-kevésbé sikerült teljesítenem. Szeretném megköszönni azoknak a helybéli lakóknak, a Településrészi Testület tagjainak és az önkormányzat alkalmazottainak a fáradozását, akik segítették a munkámat. Szeretnék köszönetet mondani feleségemnek is, aki mindvégig biztos hátteret nyújtott ehhez az időnként emberpróbáló munkához. Egy szójátékkal „leköszönve elköszönnék” önöktől. Engedjék meg, hogy utolsó soraimban minden kedves vasasi, somogyi és hirdi választópolgárnak jó egészséget, vidám, gond nélküli boldog éveket, sok szerencsét és hosszú életet kívánjak. Remélem, megőriznek emlékezetükbe, meleg kézfogással búcsúzom:

Huba Csaba

képviselő

Comments

comments