Részlet Hámori Istvánné – Vókó János Pécs-Somogy története című könyvből. 1. rész

I. földrajzi környezet (NÖVÉNYEK, ÁLLATOK, VIZEK)

Somogy elhelyezkedése, a kőszén eredete

Somogy az északi szélesség 46°7’, valamint a keleti hosszúság 18°12’-én található a földgömbön. Az 1695. évi összeírás szerint: „Somogy falu Pécstől kelet felé, Pécsvárad irányában fekszik egy és háromnegyed órányira.” Az 1786- os községtörténeti cédulák így írnak róla: „Somogy, magyar falu, Baranya megyében, 1 mérföldnyire Pécstől K-ÉK-re.” Az 1938-as Baranyai vármegyékről szóló kiadvány pedig már a hozzátartozó területeket is felsorolja: „Kisközség a pécsi járásban. Hozzátartoznak: Józsefháza, Kulcsoscsárda, Somogybányatelep, Heinrichtelep, Rückertelep, Szentistván-akna nevezetű külterületek.” Községünk újkori települése északkelet-délnyugati irányban hosszan elnyúlva hűen követi a Mecsek hegység lankás dombjai által körülvett magasabb fekvésű, viszonylag szűk területet. Kiterjedése kétirányú, és déli végétől elindulva közrefogja a völgybe ék alakúan benyúló Faluföle néven ismert dombhátat (Csap utcai vonulat). Az északkeleti irányú fejlődése a régibb, és ebben az irányban már teljesen összeépült Vasassal. Tőle már csak mesterségesen határolható el. Az északnyugati irányú fejlődés jóval későbbi keletű, mely a szénbányászat kezdetével vált lendületessé, és alakította ki a bányatelepi részt, a csobányoki területen a felső, a Püspökréten pedig az alsó telepet. Dombay János, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum főigazgatója
Árpád-kori temetők Baranyában című munkájában így ír községünk határáról: „A községtől délkeletre nagy, kerek völgyteknő terül el. Régen kiszáradt tófenék lehetett, amelyben ma bőtermő rétek díszlenek. Kétoldalt enyhe hajlású dombok szegélyezik. Földjét bővizű patakok és források öntözik. A völgy közepétől, a községtől szintén délkeletre, a 4-500 m hosszú Erzsébet-hegy északnyugat–délkeleti irányban a völgyet két keskenyebb ágra osztja. Északnyugati vége kúp alakú, oldalai itt meredekek. Délkelet felé haladva fokozatosan ellaposodik. Északkeleti oldala mindvégig meredek, a nyugati ellenben enyhén ereszkedik alá a vasútállomás mellett húzódó keskenyebb, sekélyebb völgybe. Felső kúp alakú végéhez romantikus, népi hiedelmek fűződnek.” Lakóhelyünk a Dél-Dunántúl jellegzetes szigethegyén, a Mecsek lankáján terül el. A hegység alapját a földtörténeti ókor karbon korszakában Európán végigvonuló, majd a következő korszakban elpusztuló hatalmas hegység egyik röge képezi. A földtörténeti középkor idején mindinkább mélyülő tenger borította el vidékünket is. A tenger fokozatosan mélyült, fenekén ekkor indult meg a mészkő képződése. A következő korszakokra ismét iszapos lerakódás – fekete palák – jellemzőek. Rétegei a tengerparti mocsarak buja növényzetéből keletkeztek, kőszénnel váltakoztak. A növények anyagából képződött a fekete kőszén. A kőszén keletkezésének korszakából a mocsári üledékben kis mennyiségű vasércet is találtak. Az ősrégi Mecsek lábánál fekszik Somogy, melynek
helyét 400 millió évvel ezelőtt sekély tenger borította. A tenger visszavonulása után felszínre kerültek a mészkőrétegek, itt-ott vulkanikus kőzetekkel egyetemben. A néhány tízezer évvel ezelőtt fújó hideg északi szél alakította ki a csaknem mindenütt megtalálható löszt.
A Mecseket korábban őserdő borította, és ma is nagy része fás, erdős. A homokot pedig, mint a Pannon-tenger igen fontos visszamaradt, üledékes kőzetét, több helyen is bányásszák. Somogynak is volt homokbányája. A kőkorszaki leletek azt bizonyítják, hogy ez a táj már abban az időben is alkalmas volt emberi településre. Az erdők, mocsarak és magaslatok védelmet nyújtottak, és az itt kialakult bükk, cser és tölgy őserdő jól szolgálta az akkori gyér népességet. Ezért szívesen vertek tanyát ezen a helyen az egyik vadászterületről a másikra vándorló őseink. Hisz az erdő tüzelőfát és építőanyagot, a tisztások legelőt, a hegy építőkövet, a síkság termőtalajt, a föld belseje pedig később szenet ajándékozott számukra.

A település éghajlata

A település éghajlatában háromféle hatás érvényesül: a mediterrán, a kontinentális és a nyugati szelek óceáni légáramlatai, melyek váltakozva figyelhetők meg a völgyben. Szubmediterrán hatásra utal a nyár eleji és az ősz végi kettős csapadékmaximum, melyek között a szárazabb periódus kedvezőtlen, ráadásul a csapadék rendszerint felhőszakadások formájában hullik. Az északi légáramlatok ellen a Mecsek jó védelmet nyújt. Legkellemesebb a déli lejtők klímája, ahol a szél mérséklődik és még a téli napsütésben is – bár 0 °C alatt van a hőmérő higanyszála – olvad. A tetőkön tipikus hegyvidéki éghajlattal találkozunk: hűvös, szeles, még nyáron is. A völgy éghajlata szélsőséges, a meleg és a hideg egyaránt megüli, mint a katlant. A hőmérséklet évi átlaga 9,0-10,0 °C, de a csúcsokon 9,0 °C alá is süllyed. A legmelegebb  hónap a július, a leghidegebb a január. A fagyos napok száma 80-nál kevesebb, és zord nap is mindössze 8 van egy évben. Csapadékát a nyugati szelek hozzák, igen gyakran heves viharok kíséretében. Az átlagos évi csapadékösszeg 680-800 mm. Az északi területek és a  tetők a legcsapadékosabbak. Leggyakoribb szélirányai a nyugati és a déli, ritkábban északi és keleti.

Növény- és állatvilág

A Somogyot körülvevő Mecsek növényvilága az éghajlatnak megfelelően oszlik el. A növénytakaróban sok a balkáni, a mediterrán és a szubmediterrán elem. A földközi hatásokat élvező déli oldalakon mediterrán jellegű, az északi, atlanti-óceáni hatások alatt álló részeken egyéb hűvösebb éghajlatot kedvelő növények telepedtek meg. A magasabban fekvő helyeken erdők – főleg tölgy, bükk, gyertyán, kevés telepített fenyő – találhatók. A domboldalak jellemző növényei a különböző cserjék, bokrok, bozótok. A völgyben húzódnak meg a legelők és rétek, együtt a mezőgazdaság elterjedésével kialakult szántóföldi növényi kultúrával. Hadd említsünk meg néhány határunkban is előforduló jellegzetes növényfajt. A déli lejtők erdeiben különleges növénynek számít a tarka kosbor és a nagy ezerjófű. Február–március hónapban virágzik az illatos hunyor és nyílik a hóvirág. A cseres tölgyesekben kora tavasztól késő őszig megjelenik az ibolya, a kankalin, a harangvirág, nadálytő, szellőrózsa, a boglárkafélék sokféle fajtái. Tavaszi virágunk az illatos gyöngyvirág is, a medvehagymával egyetemben, mely a gyertyános-tölgyesek és bükkösök közös növénye. A cserjeszintben a húsos som, galagonya, vadrózsa tenyészik, az erdőkben pedig a vadkörte, vadalma, vadcseresznye. Télen gyakran előfordul a mediterrán örökzöld lónyelvű csodabogyó. A Mecsek állatvilágát jellemző fajok környezetünkben is fellelhetők. Ilyenek a rákfélék, százlábúak, szitakötők, szöcskék, darazsak, méhek, hangyák, lepkék, pókok, rovarok, csigák, gyíkok, kígyók és békák. Vidékünk klimatikus és talajtani adottságai kedvező élőhely kialakulását tették lehetővé a nagyobb vadaknak is. Az erdőkben gyakran látni szarvasokat és vaddisznókat. Ez utóbbiak éjszaka a mezőgazdasági területekre is kijárnak táplálékot keresni. Jelentős károkat okozhatnak a tölgyesek felújítását célzó makkvetések kitúrásával. Az őz a mezőgazdasági területeket részesíti előnyben, de nem ritka az ún. „erdei őz” sem. Az apróvadállomány (mezei nyúl, fogoly, fácán, tőkés réce, erdei szalonka) életfeltételei csökkentek az utóbbi időben, így vadászatuk sem jelentős. A ragadozók közül gyakori a róka. A házak környékén gyakran nyesttel, míg rokonával, a nyuszttal erdős területeken találkozhatunk elvétve. Nem túl gyakori, de jellemző erdei állatunk a borz. A mezőkön gyakori az ürge, a vakondok, a mezei egér. A madarak közül jellegzetes a gólya, a barna kánya, ölyv, feketerigó, sárgarigó, harkály, mátyásmadár, veréb, fecske, ökörszem, vadgalamb.

Vizek, források

Településünk vizei, forrásai mára erősen megcsappantak, eltűntek. E hajdani, vándorszomjat oltó, hűs vizű források nagy részének emlékét ma már csak a dűlőneveink őrzik: Alsómosai-kút, Cirkó-forrás, Csöpögő-kút, Diós-kút, Fűz-kút, Ördöngősi-kút, Réti-kút. E források közül némelyek egykor a domboldalról lezúdulva sebes vízfolyású patakokká dagadtak, és lenn a síkságon több vízimalom kerekét is képesek voltak meghajtani. Ez azonban már csak a múlt. De szerencsére – a természetjárók örömére – ma is fellelhető néhány forrás közülük határunkban. Ezek a következők: Andorlaki forrás: A Rücker-aknától északra, az egykori külfejtéses területre kifutó eróziós völgy talpán, annak felső részletében, az Andorlaki vadászház közelében található. Völgytalpba süllyesztett aknás jellegű foglalása van, melyből egy kiálló vascső biztosítja a kifolyást. Tetejét egy betonból készített fedlap alkotja. A forrás viszonylag alacsony vízhozamú, de ennek ellenére tartós
kifolyásúnak ismert. Gyertyános forrás: A Józsefháza nevezetű területrészen jelentkező foglalt forrás, mely csak időszakos. Vize a negyed időszaki agyagos kőzettörmelékkel borított alsó jura képződmények tetején lép ki alacsony hozamokkal. Hármasbükk-forrás: Koszonya-tető közelében, a Vasas felé vezető völgy jobb oldalán, a völgylap felett található forrás kötés nélküli kövekből emelt foglalással, amelyből szabadon kifolyhat a forrásvíz. Vízadó képződmény a felső triász homokkő, amelyből időszakosan változó hozamokkal
lép ki a rés- és hasadékvíz. A lakóterületünkön jelenleg két forrás jellegű vizünk van csupán: a lezárt, műemlékké nyilvánított Henrik-táróból, illetve a Josefin-táróból kifolyó ún. Sárgavíz (bányavíz), mely a felszíni vizeket elvezető árokba ömlik. A közelmúltban több mesterséges tavat alakítottak ki a vállalkozók a Falurétjében és a volt Bombalyuk helyén, a 6-os út mentén.

Comments

comments