Vasasi tűz – sikeres volt az adománygyűjtés

Január 18-án a Mosoly Sörözőben került sor a vasasi tűzkárosultak számára gyűjtött adományok átadására. Berényi Zoltán bemutatta a számlakivonatot, melyen 1 424 600 Ft gyűlt össze. Ezt a károsultak döntésének megfelelően lakásonként egyenlő részben osztottuk el, azaz minden család 237400 Ft támogatásban részesült. Köszönet a közel száz adományozónak! Jó érzés látni, hogy a bajban sokan igyekeznek segíteni, ki-ki lehetőségeihez mérten, önzetlenül a károsultak mellé állt, még az anyagilag legnehezebb december hónapban is.

Ugyanakkor kiábrándító volt az a vádaskodás, rágalmazás, ami egyes károsultak és kívülállók részéről érte a gyűjtést végző Vasasért Egyesületet, és személy szerint a vezetőséget. „Természetesen” ebben az interneten, főleg álnéven írogatók jártak élen. Emiatt és a károsultak sürgetése miatt is döntött úgy egyesületünk, hogy a gyűjtést befejezzük, az eddig összegyűlt összeget szétosztottuk, az erre a célra elkülönített számlát megszüntettük. Aki esetleg még szeretne adakozni, az forduljon közvetlenül a károsultakhoz!

Reméljük, tudtunk segíteni!

Taar Ilona

Vasasért Egyesület

Comments

comments