Novemberben nálunk (is) kátyúznak!

cof

Novemberben nálunk (is) kátyúznak!             

A PécsiÚjság.hu október 18-i cikkében számolt be a BIOKOM őszi kátyúzási programjáról.*

Mint írják, idézem: „A városüzemeltetésért felelős BIOKOM Nonprofit Kft.nél természetesen figyelik az utak állapotát, illetve bejelentések alapján is értesülnek a hibákról. Az úgynevezett karbantartási programot ezek alapján rendszeresen frissítik a cégnél, kiemelten kezelve a balesetveszélyes burkolathibák javítását.

Erdős Réka sajtófelelős lapunk (PécsiÚJság – a szerk.) érdeklődésére elmondta, folyamatosan végzik a kátyúzási munkákat. Jelenleg melegaszfalttal történnek a javítások, míg a téli időszakban – amikor a keverő üzemek nem működnek – a rendelkezésre álló úgynevezett infra technológiát illetve hidegaszfaltot használnak.

Mint megtudtuk, az őszi kátyúzási programban lényegében valamennyi városrész szerepel. Októberben többek közt a belvárosban, a Rókusdombon, a Szigeti külvárosban, a makári részeken, Uránvárosban és Kertvárosban dolgoznak majd. Novemberben pedig például a Donátusban, Bálicson, Patacson, Rácvárosban, Somogyban, Hirden és Vasason jelennek meg a munkások.”

A BIOKOM ügyfélszolgálatánál az alábbi elérhetőségeken lehet többek közt bejelenteni a veszélyes csatorna-fedlapokat, vagy azok hiányát, a veszélyes kátyúkat, útszakaszokat, bővebben a társaság honlapján: https://www.biokom.hu/elerhetosegeink/ Ügyfélszolgálati telefon: 72/502-101, 72/502-111, ingyenes zöld szám: 06/80/200-590, illetve e-mailben: ugyfelszolgalat@biokom.hu

Reméljük, mielőbb kijutnak településrészeinkre, mert pl. a vasasi C. utcában lassan „háborús” állapotban van szinte az egész utca, de Somogyban és Hirden is vannak bőven kijavítandó utcák.

*forrás: https://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/gyakorlatilag-minden-pecsi-varosreszben-katyuznak-osszel—ra-is-fer-az-utakra (PécsiÚjság – Palotás Péter)

 

Berényi Zoltán

önkormányzati képviselő

Comments

comments