Elkészült a Berze tetőátrakása

Elkészült a Berze tetőátrakása

A vasasi Berze Művelődési Ház felújítására elnyert pályázat sajnos nem tette lehetővé a tetőtér korszerűsítését, mert ott nincs helyiség kialakítva, így nem vonható be a pályázatba. Ahhoz viszont, hogy az „alul” megvalósuló fejlesztés eredménye ne vesszen kárba a beázások miatt, ezúttal is a pécsi Önkormányzat volt segítségünkre, Dr. Őri László Alpolgármester Úr által. Hasonlóképpen a vasasi Kistamás Gyula könyvtárpont kialakításakor a pécsi Elszámolóház munkatársai, vezetői segítettek, vállalták a munkálatok elvégzéséhez szükséges anyagi forrás biztosítását, mi pedig a munkálatokból vettük ki részünket. Hálásan köszönjük valamennyiük áldozatos segítségét, a Vasasért Egyesület KoBeKo–Művelődési Központ részéről külön köszönjük a tőlünk részt vett kollégáink munkáját. A munkálatok tovább folynak, várhatóan szeptember első hetében átadjuk a megszépült Berzét a helyi közösségek számára. Képünkön a tetőátrakók lelkes csapata: „Gyapjas”, Kóta László, ifj. Kóta László, Hering Gyula, Musztács József, Szölgyén László, Berényi Zoltán.

A Vasasért Egyesület nevében:

Berényi Zoltán

Comments

comments