Trianonról emlékeztünk Vasason

Trianonról emlékeztünk Vasason

 

  1. június 2-án a kora délutáni órákban megemlékezésre gyülekeztek az emberek

Vasason, a római katolikus templom kertjében álló Trianon emlékmű körül. A Vasasi Szent Borbála egyesület szervezésében minden évben, e gyászos emlékezetű napon, egybegyűlnek az emberek az emlékmű körül, hogy megemlékezzenek a magyarság XX. századi holokausztjáról. A fél öt órai harangzúgás elhaltával a Vasasi Bányász Fúvószenekar közreműködésével felhangzott a Himnusz. Ezt követően Ruzsicsics Ferenc úrnak,a Vasasi Szent Borbála egyesület elnökének és a rendezvény főszervezőjének köszöntőjét hallhatták a jelenlévők. A köszöntő után dr. Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselőjének ünnepi beszédét hallhatták a megjelentek. A képviselő úr kiemelte; 2010 óta ez a nap az Összetartozás napja, és bár természetesen gyásznap is, inkább az összetartozást, a határokon átnyúló összefogást kell, hogy erősítse. A képviselői gondolatokat követően imát mondott Vida Zsolt katolikus lelkész. Az ima után a Vasasi

Általános Iskola tanulói adtak elő igen színvonalas műsort. A gyermekek után a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, dr.Brenzovics László úr lépett a mikrofonhoz, és mondta el ünnepi beszédét. A szónok kiemelte, a Kárpátalján élő magyarság Trianon diktátuma óta öt nemzet állampolgára volt. A folytonos támadások, beolvasztási kísérletek jellemezték az elszakítás évtizedeit, és ez napjainkban sincsen másképpen. Emlékeztetett a

jelenlegi ukrajnai parlament által alkotott nyelvtörvényre, arra, hogy büntetik a kettős állampolgárságot. Kiemelte: 2010 óta érzik az anyaország kormányának hathatós támogatását, és ez újabb erőt ad nekik, hogy megőrizzék magyarságukat. A beszédet követően a Berze Nagy János Népdalkar hölgykoszorújának gyönyörű éneke szállt az ég felé, oda, ahol e hazáért meghaltak tízezreinek lelke tekintett le a megemlékezők csoportjára.Ezután dr. Brenzovics László és dr. Hoppál Péter emlékfát ültetett. Az emlékfa elültetése után koszorúzásra került sor. Koszorút helyezett el dr.Brenzovics László úr,

  1. Hoppál Péter országgyűlési képviselő úr, a Fidesz -KDNP városi frakció képviseletében Huba Csaba és Haász János önkormányzati képviselők. A Történelmi Vitézi Rend képviseletében vitéz Nyárfás Csaba pécsiszékkapitány és vitéz Matheovits László. A jelenlévő társadalmi csoportok tagjai,illetve egyesületek képviselői. Koszorút helyezett el többek között a Vasasért Egyesület elnöke, Berényi Zoltán úr, illetve a Vasasi Szent Borbála egyesület képviselői. Asztaltársaságunk koszorúját Maráczy Tibor alapítónk helyezte el.

A koszorúzást követően a Vasai Bányász Fúvószenekar eljátszotta a Székely

Himnuszt, majd azt követően a Szózatot. Mindenképpen meg kell emlékeznünk a vasasi általános iskola diákjairól, akik mint mindig, felemelő szép műsorukkal hozzájárultak a megemlékezés méltóságához, és köszönet a tanáraiknak a színvonalas felkészítésért.

Köszönetünket fejezzük ki a Berze Nagy János Népdalkör hölgyeinek, akik gyönyörű énekeket adtak elő magas színvonalon. Köszönetünket fejezzük ki Ruzsicsics Ferenc úrnak, a Vasasi Szent Borbála Egyesület elnökének az Asztaltársaságunk meghívásáért, és a lehetőségért, hogy elhelyezhettük a megemlékezés és a kegyelet koszorúját. Valamint mindazoknak, akiknek a munkája, illetve közreműködése nélkül ez a szomorú, de mégis felemelő megemlékezés nem jöhetett volna létre. Azonban nem hallgathatjuk el, hogy ismét hiányérzetünk volt, mert ismételten nem láttuk a pécsi Jobbik, LMP vezetőit, önkormányzati képviselőit sem. Ugyancsak nem koszorúztak az ÖPE önkormányzati képviselői. Engedtessék megjegyezni azon véleményünket, hogy a magukat kereszténynek, nemzetinek nevező csoportosulások vezetőinek, tagjainak és önkormányzati képviselőinek a

távolmaradása mindenképpen elgondolkodtató.

Szt. Mihály Arkangyal Asztaltársaság, Alapítók Tanácsa

 

Comments

comments