Harang

„Az élőket hívom, a holtakat siratom…”

„Vivos voco, mortuos plango…”

Sokan mondják, hogy a személyekhez közel álló, sokat használatos tárgyaknak is van lelkük. Vannak tárgyak, melyek egy közösség életében is meghatározóak, az összetartozás jelképei. Ilyen a zászló, a címer, de különösen a harang. A harang egész életünket elkíséri, a harangszó mindennapjaink része. A templomok harangjait gyakran szokták elnevezni egy szentről vagy egy jeles személyiségről.

A kis lélekharang hangja utolsó utunkra kísér el.

A vasasi temetőből jó néhány évvel ezelőtt ellopták a lélekharangot. Nem tudjuk, hogy a bronzért kapott összeget élelmiszerre vagy másra költötték-e el, de aki ezt megtette, annak bizonyára nem volt lelke.

Vasasnak április 17-étől, Virágvasárnap napjától ismét lesz lélekharangja. E napon szóljon a lélekharang azokért az elhunyt vasasi emberekért, kikért az elmúlt években nem tudtak harangozni.

Különös értéke a harangnak, hogy egy helyi keramikus-házaspár, Ragács György és Ragács Györgyi  készítették el a harang öntőformáját és magát a bronzöntést is el tudták végezni. A harang dísze a vasasi címer és a fenti címben idézet felirat.

A harangoknak nemcsak szép, esztétikus formával kell rendelkezniük, hanem a meghatározott zenei hangon kell megszólalniuk. Éppen ezért a harangöntés az egyik legnehezebb mesterség. “Gondolkodik, mint a harangöntő” –  szól a mondás.

Ragács Gyuri is közel két évig „gondolkodott”, de ötödikre hibátlan lett a kis harang. Ötször kellett újra és újra megformázni, elkészíteni az öntőformát majd újra és újra önteni. De sikerült, és a harang gyönyörű lett.

Ezt a harangot már nem engedjük ellopni. A temetés befejeztével le lehet akasztani és biztos helyen tárolható. Szeretteinket méltóképpen, harangszóval tudjuk ezután ismét elbúcsúztatni.

Bárcsak néma maradhatna ez a harang!

Huba Csaba

Comments

comments