Sok Jó-hírünk Van „KoBeKo Közösségi Kulturkohó” – Márciusi beszámoló

 

 

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP), Széchenyi 2020 által meghirdetett 1.3.5-16-2016-00389 számú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című projektünk keretében lezajló programok beszámolója  és ajánlója.

  • Nyitórendezvény Március 21-én tartottuk projektünk hivatalos megnyitóját a Kossuth Művelődési Házban, melyen a szakmai megvalósítók, az egyesület tagjai és a KoBeKo munkatársai vettek részt. A rendezvényen a három évre szóló pályázat megvalósításának szakmai és adminisztrációs és gyakorlati kérdéseinek megválaszolása volt napirenden.

 

 

  • Meselámpa Márciustól a projekt keretei között folytatódott a „Meselámpa” olvasóvá nevelés programja. A mesés délutánokon a gyerekek megismerkedtek a Földre pottyant két manócska kalandos történeteivel. A tevékenység időtartama alatt a mesék a gyermekközösség életkori sajátosságaihoz igazodva az évszakok és az ünnepeink mentén kerülnek kiválasztásra és feldolgozásra.

Foglalkozásvezető: Lobodáné Somlai Erika

 

  • Berze Ifjúsági Klub

Március hónapban lezajlott a Berze Ifjúsági Klub első pár alkalma, sokan ellátogattak. Volt lehetőség gyermekeknek animációs film nézésre, a nagyobbaknak pedig dartsra és csocsóra, valamint a jól megszokott pingpongozásra! A hasznos időtöltéshez szórakoztató játékokat, eszközöket (roller, társas, görkori) fogunk beszerezni ezzel is színesítve repertoárunkat. Következő alkalommal Április 7. –én találkozunk, ahol ismét lehet animációs filmet nézni és remélhetőleg az új eszközöket is kipróbálhatják a gyerekek!

Klubvezető: Hering Gyula

  • Berze Darts Klub

Március hónapban lezajlott a darts verseny sorozatunk második fordulója. Jó hírrel szolgálva már 16-20 fővel indultunk neki a játéknak! Első helyen Horváth Gábor „Scooter” végzett, gratulálunk ezúton is neki! Valamint a hónapban voltunk a pécsi amatőr darts versenyen is, ahol tízen indultunk vasasi színekben. Több-kevesebb sikerrel jártunk, 73 indulóból ismét jó helyezést ért el egyik társunk, Klajbár Gergő aki a 8. helyen végzett, gratulálunk neki is és csak így tovább! Április hónapban is lesz versenyünk, mégpedig 29.-én 16 órai kezdéssel! Minden csatlakozót szívesen látunk és persze a hétköznapokban is a gyakorlásokra! Hétfő, Kedd, Szerda, 16 óra!

Klubvezető: Hering Gyula

 

 

  • Baba-Mama klub

Eseménydús volt a március a Baba-mama klubban, hiszen Mocorgó és Ringató foglalkozás is volt. A Szivárvány bölcsi nyílt napot tartott, melynek keretében náluk tartottuk meg a Mocorgó foglalkozást. Egy napsütéses csütörtöki napon pedig játszóteret varázsoltunk a Berze előtti térből, amit nagy örömmel fogadtak a gyerekek és az anyukák.

Következő alkalmak:
Április 6. 10.45:  Mocorgó

Április 24. 9 óra: Ringató

Klubvezető: Tóthné Dobos Éva

 

  • Kattanj rá Nagyi!

Március hónapban lezajlottak a Kattanj rá nagyi első foglalkozásai. A tanácsadásra jelentkezett érdeklődőkkel, már el is kezdődött a közös munka. Egyenlőre még kis csoportban folyik a program, de az érdeklődők számának esetleges növekedése esetén bővítjük alkalmaink számát. A találkozások folyamán természetesen főként gyakorlati tanácsadás folyik, odafigyelve a személyes problémákra, kérdésekre. Foglalkozások továbbra is csütörtökönként 17:30-19:00 óráig folynak, melyekre szívesen várunk minden további érdeklődőt.

A foglalkozást vezeti: Tóbi Antal

 

 

  • Történelem klub

 

Az első előadáson a Széchényi grófok kerültek bemutatásra. Szándékosan több szó esett a méltatlanul kevesebb figyelmet kapó családtagokról is, ezzel bővítve az érdeklődők Széchényi családról alkotott képét. Következő alkalommal április 19-én 17:30-kor az Egyesületi székházban (Bencze J. u. 6.) találkozunk, téma: Az Egyház és a kultúra nagy mecénásai; Batthyány család.  Előadó: Czeininger Tamás

 

 

 

  • Kertész klub

Az első foglalkozás az ilyenkor aktuális kerti tevékenység a metszési feladatok bemutatásával kezdődött.

A következő összejövetel kicsit rendhagyó lesz, ugyanis az ünnepre készülődés jegyében Húsvéti dekorációkat fogunk készíteni természetes alapanyagokból és tojásfestésre is lesz lehetőség. Április 12. 16 óra: Berze Művelődési Ház

A foglalkozást vezeti Huszákné Kisbocz Dalma

 

 

 

 

  • Barkács klub

Az első alkalommal nagyméretű virágládát készítettünk, amelyet haza is vihettek az érdeklődők.

Következő foglalkozás április 26. 17 óra: Kerti pad és asztal készítése raklapból. Helyszín a Kossuth Műv. Ház.

Klubvezető Gálos András

 

 

 

  • Férfiak főzőklubja  

A Köves-tetői túrával összekötve tartottuk az első közös főzést. Egy bográcsban elkészíthető egyszerű, de laktató ételt választottunk, paprikás krumplit gazdagon. Kicsik és nagyok egyaránt jóízűen ebédeltek a főztünkből.

A következő alkalom szintén a túrával egy időben április 23-án lesz Óbányán.

Foglalkozásvezető: Berényi Zoltán

 

 

 

  • Fotószakkör

Első alkalommal megismerkedtünk egymással, kiderült, hogy különböző szinteken vagyunk a fotózás terén, de így legalább egymástól is sokat tudunk tanulni.

Következő összejövetel április 28-án 16.30-kor lesz, amikor többek közt szóba kerül az etika a fotózásban, vagyis mit szabad, mit nem illik, mikor kell engedély.

Foglalkozásvezető: Dékány Zsolt

 

 

  • Életmódváltó klub

Nagy öröm számomra, hogy sokan érdeklődtetek a klub iránt! Havi rendszerességgel összejövünk és személyesen is átbeszéljük, hogy milyen eredményeket értünk el, és hogyan haladunk az úton… Következő alkalom, április 11-én lesz, amikor is a teszteké lesz a főszerep! Kényelmes ruha viselése ajánlott. Jó kis csapat van alakulóban J Közösségi oldalunkon egyéni konzultáció is folyik, és bármikor be lehet csatlakozni. Ha érdekel, kérd felvételedet a csoportba.

Amit még kínálunk: egyéni állapotfelmérés (előzetes időpont egyeztetéssel) és tanácsadás. Érdeklődni lehet személyesen, e-mailben és telefonon is a Kossuth Művelődési házban: info@kobeko.hu +3630/183-5730 és megtalálsz a facebook-on is!

Foglalkozásvezető: Adrián Dorottya

 

  • Szent György nap: Április 29. 10 órától, egész napos szabadtéri program minden korosztálynak Muromban.

 

  • Túra

Első túránkon kellemes időben, jó társaságban több mint harmincan gyerekekkel, szüleikkel és házi kedvenceikkel sétáltunk fel a Köves tetőre, ahonnan egy kellemes bográcsozás után indultunk vissza a kiindulópontra. Következő időpont: Április 23. Kisújbánya-Óbánya-Kisújbánya, találkozó a Berze előtt 8 órakor, szervezett telekocsis utazás formájában. Érdeklődni részletekről az esemény előtti héten Sántavy Péternél 20/777-4235. Közös főzés a Férfi főzőklubbal Óbányán.

Túravezető: Sántavy Péter

 

Május 1. kupa: 26. alkalommal rendezi meg a Pécs-Somogyi Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület a jelentkező kispályás focicsapatok közötti bajnokságot, április 29. 8.30. Pernecker utcai pálya

Jelentkezni Ábel Józsefnél lehet a 72/610-736, vagy a 20/426-2578-as  telefonszámon.

 

 

 

 

 

A fenti programokról várjuk az észrevételeket érdeklődőket a szokásos elérhetőségeinken; személyesen a Kossuth Művelődési Házban (Búzakalász u. 47.), telefonon a 72/337-838 illetve a +3630/183-5730 telefonszámokon és az info@kobeko.hu e-mail címen.

 

Comments

comments