Wass Albert emlékünnep

2017. február 17- én (péntek) 18 órától és 18-án (szombat) 18 órátólHelyszín: Pécs-Vasas, Bethlen G. u. 8. (Napüdvözlet Egyesület székháza)

Az idei alkalom a jubileumi tízedik lesz!

Településünk pedig immár hatodik alkalommal csatlakozik a maratoni felolvasáshoz. Ilyenkor minden évben szűkebb és tágabb hazánkban, sőt néhány  nagyon távoli országban is ünnepi köszöntővel, majd különféle programokkal tarkított felolvasással tisztelgünk az író emlékének. Ebben az évben sem tervezzük folyamatosra, hanem két estésre a felolvasást. Pénteken és szombaton is 18:00 órától várjuk az olvasókat, hallgatókat.
Program:
• 02.17-én 18 órakor ünnepélyes megnyitó valamennyi helyszínnel együtt. A közös kezdés miatt
fontos a pontosság, ezért fél hattól várjuk az érkezőket!
• A himnuszt és a köszöntőt követően a helyi irodalmi kör összeállítását hallhatjuk, majd az egyéni
felolvasások indulnak.
• Pénteken 20 órára az Ősforrás Dalkör lesz a vendégünk, csángó dalokat hoznak, míg szombaton
ugyanekkor a Lélekzengetők zenekar színezi a műsor palettáját.
• Mindkét napon csak a kezdő időpont limitált, ki-ki kedve, tehetsége, felolvasó és hallgató kedve
szerint maradhat akár reggelig.

Rajtad is múlik, milyen lesz az ünnep. Mivel készülsz, mit teszel be a közös emlékezésbe. Mennyire
öltözteted lelked ünneplőbe. Olvasgasd hát a szeretett író műveit, válaszd ki a téged megszólító
gondolatokat, hozd el és oszd meg másokkal. Így lesz ez az alkalom, ez a hely az író szavait idézve
az „angyalok tisztása”.

Köszönettel vesszük, ha előre jelzed részvételi szándékod az al ábbi elérhetőségen:

Tegyünk Egymásért Egyesület – Kocsisné Nagy Margit: 06 20/545-71-33

Comments

comments