Átadásra került a Kossuth Pihenő

Átadásra került a Kossuth Pihenő

 

 

A Vasasért Egyesület gondozásában működő Kossuth Művelődési Ház udvarán önkormányzati támogatás által elkészült közösségi tér átadására került sor október 22-én. A szalagot Dr. Őri László Pécs alpolgármestere vágta át néhány méltató mondat kíséretében. Elmondta, hogy Vasason, Somogyban és Hirden folyamatosan zajlanak a fejlesztések.  A városrészben remekül működő közösségek működnek, remek közösségi vezetők vannak. A kisebb, közösségépítő fejlesztések legalább olyan fontosak, mint a több milliós beruházások.

A közösségi téren a munkatársak által készült padok kerültek ki, homokozó és hinta várja a gyerekeket, növények kiültetésére került sor, de a csinosítás folytatódik, még több, az ide látogatók kényelmét szolgáló kültéri szabadidős elemet fogunk kihelyezni.

Az ünnepségen a helyi lakosok közül leginkább a sportolók és mozgást kedvelők vettek részt, hiszen a művelődési házban igen nagy sportélet zajlik. Ebből az alkalomból ki lehetett ingyenesen próbálni a helyben elérhető sportlehetőségeket, sokan éltek is a lehetőséggel.

Ahhoz, hogy ez a tér elkészülhessen, saját munkatársainkon (Hering Gyula, Mihalovics Mónika, Gálos András, Somogyi Klaudia, Sántavy Pégter….névsorba neveket!!) túl több helyi vállalkozó nyújtott segítséget. Ezúton is hálásan köszönjük nekik:

Hering Ferenc gépek és alapanyagok biztosítása

Kis Bocz Levente növényválasztási szaktanácsokért

Lukács és Tsa. Kft. kert tereprendezéséhez földszállítás

Nagy József asztalos – és ácsmunkákban nyújtott szaktanácsokért

Nagy Róbert bádogos munkák elvégzése

Profi Faiskola Kft. növénynevelési szaktanácsokért

Ragácskerámia az egyedi házszám tálba elkészítése

Továbbra is szeretettel várjuk régi és új látogatóinkat megújult udvarunkba.

 

Tóthné Dobos Éva

 

Comments

comments