Érték-tár plusz: Negyven éve zeng a citera hangja

Érték-tár plusz: Negyven éve zeng a citera hangja

 

 

 

„A citera olyan hangszer, amelyben a dallam kapja a fő hangsúlyt.

Egyszerű, ostinato kísérete könnyed, nincs ártalmára a dalok

szépségének  és egyszerűségének”

Major Ferenc

 

Tavaly ünnepelte 40 éves fennállását az Igrice Citera együttes, akik sajnálatos módon kimaradtak az Érték-tár és Mester-tár kiadványból, pedig méltóak lettek volna arra, hogy őket is bemutassuk. Póra Krisztinával, az együttes vezetőjével beszélgetek. Köszönöm, hogy felhívtátok a figyelmünket arra, hogy nem oszlottatok fel, léteztek, zenéltek.

 

Mi lehet az oka annak, hogy kutatómunkánk során sokan megemlítettek titeket, de egyben hozzá is tették, úgy tudják, már nem működtök?

Sajnos az évek folyamán elvesztettük az összes helyet, ahol lehet gyakorolni és senki nem lát minket. Először itt voltunk a Kossuth Művelődési Házban, aztán felmentünk a Kodályba, de a felújítás miatt onnan is el kellett mennünk. Aztán jöttek az egyéb helyek, garázs, magánlakás. Most kaptunk egy ígéretet Huba Csabától, hogy a felújított Kodály Művelődési Házban kapunk állandó próba helyet.

 

Mi minden történt ebben a 40 évben?

Ebben a 40 évben? Hát sok minden. Sajnos az első tíz évről nem tudok beszélni, mert akkor még nem voltam a zenekarban. Az 1986-os évtől kezdődően tudnék beszélni az együttesről.

Ami igazán kiemelkedő és fontos momentum életünkben, a citera táborokban való részvétel, melyek útmutatást, új irányelvek megtanulását, játék technikai ismereteket és nagyon sok plusz dolgot nyújtottak számunkra.

 

Miért pont Igrice lettetek? Mit jelent egyáltalán ez a szó?

Az igricék középkori vándor zenekarok voltak. Azért választottunk egy ilyen nevet, hogy ne csak egyszerűen Somogyi citerazenekar legyünk, hanem legyen egy jó, találó név, amit könnyen megjegyeznek. Ezt együtt választottuk még anno a 30 éves jubileumra. Azért, mert mi is mint az irgicék vándorlunk, megyünk mindenfelé és azt játszunk, amit akarnak az emberek.

 

Akkor Ti is bohóckodtok, tréfálkoztok, mint hajdan az igricék?

A Négy évszaktól, a népdalokon át, a bohókás énekekig bármit játszunk, amire igény van.

De ha arról van szó, tudunk játszani akár komolyzenei műveket, filmzenét is.  A népzene az alap, természetesen. Nincs kedvencünk, mindent szeretünk játszani.

Itt gyorsan megjegyezném, hogy az igrice nem összetévesztendő az iglice nevű madárral. Egyébként van másik ilyen nevű zenekar is, ők is citerások. Véletlenül találkoztunk velük egy selejtezőn.

 

Még most is fedeztek fel dalokat, amiket eddig nem ismertetek?

Persze, folyamatosan. Én állandóan járom a könyvtárakat, kutatom fel a számunkra ismeretlen dalokat. Télen sok időt töltök a könyvtárakban, vannak ott olyan könyvek, amit nagyon régiek és nem lehet kölcsönözni, azokban elég sok érdekes dolgot lehet találni. Idősebb  asszonyoktól és uraktól is lehet hallani dalokat, amiket nem ismerünk. Ekkor megkérjük őket, hogy énekeljék fel nekünk. Általában nagyon szívesen segítenek, örülnek, ha átadhatják a tudásukat a fiataloknak. Illetve a citera táborokból is sok anyagot szoktunk hazahozni.

 

Hol szoktatok gyakorolni?

Mostanában otthon, nálunk vagy a szüleimnél, de reméljük már nem sokáig.

 

Mesélj egy kicsit erről a mára már kevésbé ismert hangszerről!

A citera egy sokhúros hangszer, amit asztalra kell rakni. Erre a területre a népvándorlás körül került be. Az egyhúrosoktól a sokhúros stájer citeráig megtalálható a citera különböző népeknél, persze más elnevezéssel. Japán, Kína egyhúros hangszerei is mind a mi általunk ismert citera rokonai. A Magyar krónikában találjuk az első írásos emlékeket a citeráról az 1660-90-es évek bejegyzéseiben. 1800-as évekből már van olyan írásos emlékünk, amelyben le van rajzolva a citera. Általában szegény, de víg emberek játszottak rajta. Többnyire egy citerás volt, aki együtt zenélt egy köcsögdudással, egy furulyással, és énekes is volt a csapatban. Citerazenekarról az 1950-es évektől lehetett hallani Magyarországon. A szegedi egyetemen alakult az első ilyen együttes, miután rájöttek arra, ha többen játszanak, akkor nagyobb, erőteljesebb a hangzás és jobban figyelnek rájuk.

 

Úgy tudom Te e mellett még máshol is zenélsz.

Igen, így van, Harkányba is járok, egy népi együttesben játszom. Ördögkatlan fesztiválra idén is megyünk, de már évek óta fellépői vagyunk e jeles rendezvénynek. Ez meglepő lehet, hiszen az Ördögkatlan nem egy népzenei fesztivál, mégis nagyon szeretik ott a zenénket, szívesen hallgatnak minket, és ami igazán nagy öröm, hogy sok fiatal gyűlik ilyenkor körénk, hallgatnak minket és néha énekelnek velünk.

 

Ha valakinek megtetszik a beszélgetésünk alapján a citerázás, jelentkezhet-e hozzátok tanulni?

Igen, de jelenleg még nincs meg az állandó helyünk, addig kicsit nehézkesebb a dolog. Én nagyon szeretném népszerűsíteni a citerázást, szeretnék tanítani kicsiket, biztosítani az utánpótlást. Nem kell hozzá semmilyen zenei előképzettség, mi mindent meg tudunk tanítani, amire szükség van. Aki jelentkezni szeretne, hívjon nyugodtan a telefonszámomon: 20/981-6572,  vagy keressen meg, de üzenhet is. A mi kapuink nyitottak bárki előtt.

 

Az alapító tagok már rég nincsenek veletek, teljesen kicserélődött a társaság. Mi tart mégis össze benneteket még 40 év után is?

Erre nagyon egyszerűen tudok felelni: a zene szeretete, az együtt zenélés élménye. És persze nagyon fontos, hogy mindig olyan vezetőnk volt, aki lelkesen húzta a csapatot előre. Remélem én is ilyen vagyok és tudok lelkesedést és kitartást adni a csapattársaimnak, ha egy kicsit elvesznek a hétköznapok nehézségei között.

 

Mind környékbeliek vagytok?

Nem. Van, aki Pécsi, sőt olyan társunk is van, aki Budapestről jár le, hogy velünk zenéljen.

 

Akkor légy szíves mutasd be a csapat jelenlegi tagjait. Kik ők, mivel foglalkoznak, amikor nem citeráznak?

Albertini Szabolcs – főprímás. Jelenleg Pécsett él. Ő 6 éve játszik velünk és teljesen a nulláról kezdte nálunk. Közgazdász.

Tóthné Morvay Katalin – prímás, művészeti vezető. Gyerekkora óta játszik velünk. Építész. Budapesten él.

Nagy-Morvay Nóra – tenoros. Gyerekkora óta játszik a zenekarban. Jelenleg profi fotós. Nélküle nincs jó kontra. Pécsett él.

Lesku Ramóna – a nagy visszatérő. Kis prímás. Jelenleg a Kodály Zoltán Gimnázium spanyol tagozatára jár. Ő itt lakik a faluban.

Póra Emese Katalin –  a másik nagy visszatérő. Bőgős. Logisztikus. Ramóna édesanyja.

Solymár Mercédesz- passzív tag. Jelenleg nincs kötelékünkben, mert kicsik a gyermekei. Adminisztrátor. Pécsen él.

Vörös Virág – passzív tag. Jelenleg Angliában él és dolgozik.

Antal Allice – reméljük szeptembertől már ő is velünk pengeti a húrokat.

Ja és persze én. – Mindenes, de főleg kisbasszus, ha elegendő a létszám. Radiográfus vagyok. A múromi szőlőhegyen lakom.

 

Hol léptek fel legközelebb?

Szeptember 3-án lépünk fel a Bányász emléknapon, a Kossuth Művelődési Házban, bár nem teljes létszámmal, de nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 

Kedves Krisztina! Köszönöm az interjút! Kívánok még sok vidám együtt zenélést és sok sikeres fellépést szűkebb környezetünkben és az ország távolabbi részein is! Reméljük, ez a cikk hozzájárul ahhoz, hogy újra bekerüljetek a köztudatba és felbukkanjatok településeink rendezvényein.

Tóthné Dobos Éva

Comments

comments