„Egy a piszkos 12-ből, Jó szerencsével építjük a közösséget” záró rendezvény

„Egy a piszkos 12-ből, Jó szerencsével építjük a közösséget” záró rendezvény

 „Egy a piszkos 12-ből, Jó szerencsével építjük a közösséget” záró rendezvény

 

  1. április 22-én tartottuk a NCTA -2014-10761-C pályázat utolsó rendezvényét, melyre vendégül láttunk mindenkit, aki valamilyen formában részt vett a projekt megvalósításában, továbbá azokat, akik helyi mesterként vagy közéleti személyiségként szerepelnek most elkészült Érték-tár és Mester-tár című kiadványunkban.

A vendégeknek fotókiállítással kedveskedtünk, mely az elmúlt egy év eseményeit örökítette meg.

Berényi Zoltán, a Vasasért Egyesület elnökének köszöntője után Kovács István énekelt egy szép dalt. Az elmúlt egy év eseményeiről Nagy Emese, szakmai vezető tartott beszámolót. Az est legizgalmasabb része a frissen megjelent Érték-tár és Mester-tár című kiadvány bemutatása volt. Minden résztvevő nagy várakozással vett kezébe a könyvecskét, mely Somogy, Hird és Vasas értékeit, mestereit, közéleti személyiségeit mutatja be színes, képes lapokon. Az elkövetkezendő héten befejezik kézbesítőink a kihordást, valamennyi háztartásba ingyenesen eljuttatva azt. Akinek szüksége van plusz példányra belőle, azt a Kossuthban személyesen, vagy a 72/337-838-as telefonon, ill., az info@kobeko.hu címen emailben jelezze. Az utánnyomás várható költsége 990,- Ft lesz példányonként.

A finom és egészséges falatokról ismét a már jól ismert Mecsek Ökocsali csapata gondoskodott.

Köszönjük a résztvevőknek, hogy elfogadták meghívásunkat, reméljük ők is olyan kellemes emlékekkel zárták ezt az egy évet, mint mi.

A KoBeKo Csapata

 

Comments

comments