Amennyit a ló hány, annyit kapott Vókány!- emlékek a Vasasi Bányász kézilabda csapatairól

Amennyit a ló hány, annyit kapott Vókány!- emlékek a Vasasi Bányász kézilabda csapatairól

A fenti versike egy jól sikerült női kézimeccs után született, valamikor a 60-as években, ez is egy kedves emlék, melyet vidáman idéznek fel beszélgetőtársaim: Fejesné Fábián Piroska, Zádoriné Fejes Kató, és Keszerice Rudolf. A Vasasi Bányász Sportegyesületnek kilenc szakosztálya volt, ma a kézilabda csapatokról próbálok meg minél többet megtudni.

Az 1960-as évek elején- ebben nincs megegyezés a beszélgetőpartnereim között, hogy 60-ban, vagy 61-ben- alakult meg először a női, majd a férfi felnőtt kézilabda csapat. A lányok edzője Lukács Károly, a fiúké Spolár János volt, a somogyi, illetve a vasasi iskola testnevelő tanárai. Heti két-három edzést tartottak, jó időben szabadban, volt, hogy a Bányászotthontól a Petőfi aknáig kellett felfutni, és vissza. Télen eleinte a Bányászotthon nagytermében, később az iskolai tornateremben edzettek. Tartottak közös edzéseket is, és fiúk-lányok elleni edzőmeccset, erre mindig különös izgalommal készült mindkét fél. Igazi hőskor volt, a pályát és a lelátót is maguk a játékosok és barátaik, munkatársaik alakították ki, a Bányászotthontól a pályáig elterülő lejtős részről kivágták a növényeket, felásták, elsimították, ez volt az igazán jó alapozó edzés! Ezután helyezték el ott a 4-5 sor padot, a többiek pedig a földön ülve drukkolhattak. Eleinte füves volt a pálya, aztán salakos, később lett bitumennel leterítve, mindkét kapu mögött labdafogó háló állt.

1962-ben indult először a csapat a járási bajnokságban, egy év után már fel is kerültek a megyebajnokságba. Sokat utaztak, de ez nem nyűg volt, hanem jó szórakozás, kellemes időtöltés , ismerkedés a környékbeli falvakkal. Voltak érdekes jelenetek, például, amikor Nagyharsányban a meccs kezdete előtt kellett a libákat lezavarni a pályáról! A nők a megyebajnokságban általában a középmezőnyben szerepeltek, a férfiak voltak dobogósok is. Akkoriban még a kézilabda szabadtéri sport volt, de telente rendeztek Pécsen teremtornákat is, azokon sem vallottak szégyent a vasasiak.

Vajon hol lehetnek azok a kupák, oklevelek, amiket nyertek? Senki nem tud róluk./Ha valaki mégis, akkor kérjük jelentkezzen!/ Az egyik legnagyobb ellenfél a Bőrgyár csapata volt, próbáltak is Vasasról elcsábítani játékosokat, de nem sikerült. Akkor még nem szólt minden a pénzről, jó értelemben vett amatőrök játszottak, kedvtelésből, szórakozásból, a saját lakóhelyük dicsőségére. A bánya támogatása fejenként két garnitúra mez volt, és az idegenbeli meccsekre a közlekedést biztosították. Az idősebbek még bizonyára borzadva emlékeznek a hírhedt „nylon” buszra.A női csapat tagjai voltak: Bősz Gizella,Borbás Ilona Vincze Mária, Uranka Mária, Szabó Klára, Kiefer Mária, Fábián Piroska, Hering Irén, Fejes Kató, ők láthatók a buszos képen. A férficsapatban Dobsi Lajos, Keszerice Rudolf, Schiller János, Heinek János, Krizsánovics László, Bogolin Csaba,Németh Lehel, Szabó Antal,Bánszky Pál, Schiffer László, Horváth János, Kiefer István játszottak

Sajnos az évek során egyre kevesebb pénz jutott a kéziseknek, a bánya inkább a focicsapatot támogatta, a ő meccseik több nézőt vonzottak. Így a női csapat 1967-ben, a férfi 1973-ban meg is szűnt. Ezután már csak az iskolának voltak csapatai serdülő, ifjúsági korosztályban, ez még folytatódott pár évig, aztán mindent elnyelt a foci, és a kosárlabda. Abban egyetértettünk beszélgetőtársaimmal, hogy ezt a szakosztályt feltámasztani már irreális elképzelés lenne, de olyan jó volt beszélgetni róla, felidézni a sikereket,még a kudarcokat is! A sok vicces jelenetet, a csipkelődéseket a fiúk, lányok között, a meccsek hangulatát, a közös utazásokat, egyszóval mindent. Egészen megfiatalodtak beszélgetés közben, sok olyasmi is előjött, amit már mindenki elfeledettnek gondolt, például a címben is szereplő „csasztuska”. Még most, 40 év után is látszik, mennyi felejthetetlen élményt, fizikai, lelki többletet adott a csapat a játékosoknak. Köszönet érte az edzőknek, és a többi segítőnek, akik lehetővé tették ezt a szép 10 évet!

Taar Ilona

Comments

comments