Vasasi óvoda mindennapjai

Vasasi óvoda mindennapjai

 

Óvodánk a nyári zárva tartás alatt sem volt csendes. Nem gyerekzsivaj töltötte meg az épületet, hanem az óvoda dolgozói szorgalmaskodtak, még a gyerekek a szünidőt élvezték. Tanév végén búcsút vettünk régi kedves vezetőnktől, Kondákor Ferencné (Györgyi néni)-től, helyébe Lobodáné Somlai Erika lépett.

A dolgozók és családtagjaik társadalmi munkájával sikerült az intézményben kialakítani egy irodahelységet. Átalakultak az ötözők, Kistamás Gyuláné hagyatékából származó szekrények elegendő helyet biztosítanak eszközeink esztétikus és praktikus tárolására. Váratlan adomány révén kicserélhettük az óvodai fekhelyeket, korszerűbb és kényelmesebb ágyakon pihenhetnek ezentúl gyerekeink. Ezért a Pécs- Egyházmegye Katolikus Caritas alapítványának tartozunk köszönettel. Lecserélhettük az elavult intézményi táblánkat, Ragács Györgyi helyi keramikus esztétikus „ÓVODA” feliratot készített helyette, melyet nagy sajnálatunkra a kihelyezés után rövid idő elteltével vandálok levertek az intézmény faláról.

Mint eddig is óvodánk szerves része kíván lenni a falu közösségi életének, ezért a szüreti mulatságot idén is megszerveztük, bevonva a vasasi fiatalságot és a szülőket egyaránt. Az idő nem kedvezett a szabadtéri programoknak, ezért a bálteremben zajlott a színvonalas műsor. A színpadi világítás működtetéséért Tóth Péter villanyszerelőnek, hangosítás biztosításáért Temesi Gábornak szeretnénk köszönetet mondani. A rendezvény bevételét egy óvodai mozgásfejlesztő készlet „MOZGÁSKOTTA” vásárlására fordítottuk. Régóta szükségessé vált az óvoda udvarán helyet foglaló betonos terület felújítása, amely már balesetveszélyes volt. Huba Csaba képviselő úr hozzájárulásával sikerült a javításhoz szükséges anyagot megvásárolni, mely összeget a fenntartó kiegészített. Munka elvégzéséhez nagy segítséget nyújtott Lukács János és fia, Tibor, akik munkagéppel előkészítették a betonozáshoz a terepet. A nehéz fizikai munkát igénylő beton elterítését Böhl János, Csonka Lajos, Klajbár Zoltán, Tiszberger Tamás, Gergics Krisztián, Górász József vállalta és végezte, melyért az óvoda dolgozói és a gyerekek is hálásak és köszönik szépen.

Intézményünkben az idei tanévtől többféle délutáni programból választhatnak a gyerekek. Szinte minden napra jut valami érdekes és tartalmas tevékenység pl: Bozsik program keretében foci edzés,megismerkedhetnek a moderntánc alapjaival, kedvet kaphatnak a könyvekhez a Meselámpa foglalkozáson. Tánctudásukat nem csak a kicsik, de az iskolások és a felnőttek is gyarapíthatják az alapfokú Kolping művészeti iskolával való együttműködés jóvoltából.

Bízunk benne, hogy a jövőben is gyümölcsözően tudunk együttműködni a helyi vállalkozókkal és civil szervezetekkel.

Minden kedves olvasónknak Kellemes, Áldott Ünnepeket kívánunk: óvoda dolgozói.

 

Comments

comments