Somogyon, Hirden és Vasason áprilistól elindul és egy éven át tart egy komplex település- és közösségfejlesztő pályázat

Kedves Olvasóink!

 

Újabb nagy lehetőség elé nézünk, hiszen Somogyon, Hirded és Vasason áprilistól elindul és egy éven át tart egy komplex település- és közösségfejlesztő pályázat – röviden: „Egy a Piszkos 12-ből”. A támogatást a Vasasért Egyesület nyerte el együttműködve a megvalósításban több helyi civil szervezettel, közösséggel, és a Norvég Civil Támogatási Alap biztosítja a pénzügyi forrásokat. A pályázat 12 hónapja alatt mindhárom településrészen lesznek programok, tevékenységek, és szintén mindhárom helyről várjuk a településeinkért tenni akaró, véleményformáló, javaslatokat, aktív közreműködőket, számítunk rájuk. A részleteket alább olvashatják, legyünk együtt, tegyünk közösen településeinkért!

Programjaink ingyenesen vehetők igénybe. Tanácsadásainkra előzetes egyeztetés szükséges.

Bármilyen kérdés, javaslat, jelölés esetén kérjük, vegyék fel velünk a kapcsolatot:

Vasasért Egyesület, KoBeKo Művelődési Központ

7691 Pécs-Somogy, Búzakalász u. 47.

+36 72/337-838, info@kobeko.hu, www.kobeko.hu/p12

 

Családi, szomszédsági programok sporttal, vetélkedőkkel

Mozdulj rá! sportbemutató I.

Sportbemutatót tartunk, ahol olyan szórakoztató mozgásos játékokat és sportokat ismertetünk meg az ellátogatókkal, amik gyakorlásához nincs szükség drága eszközökre és specifikus infrastruktúrára. Ha szeretsz mozogni és szereted a jó társaságot várunk sok szeretettel.

Időpont: 2015. április 24-én 15:00

 

„Szulejmán hazament – emeld meg a … pulzusod!” sportos programsorozat

Ha jól ismerős a TV sorozat, már kívülről fújja a szappanoperákat, próbáljon ki valami mást. Például töltődjön fel közösségi eseményeinken; szerezzen, tapasztaljon valós, saját élményeket!

Május 1. Kupa

Idén is megrendezésre kerül a hagyományos Tavaszi Kupa a Pajtás utcai sportpályán 8 órától, a csapatok jelentkezését a 0620 426 2578-as telefonszámon várjuk.

Időpont: 2015. május 1., 8:00

Családi ügyességi vetélkedő és Gyaloglóverseny programunk részletei később.

Hármas-hegyi Forgatag programsorozatunkról szintén később, de annyit elárulhatunk: fergeteges lesz!

 

Kérdése/d van?

Ügyfélkapu tanácsadások

Havonta magánszemélyek részére költséghatékonysági, pénzügyi, informatikai és hivatali ügyek, témakörben tartunk tanácsadásokat csoportos és egyéni formában. Április hónapban alap web kezelésről lesz szó.

Civil-kapu tanácsadás

Tovább folytatjuk nagy sikerű tanácsadásainkat civil szervezetek, közösségek vezetői számára, melyek továbbra is pályázati, pénzügyi, marketing, önkéntes, jogi témákat érintenek és egyéni illetve csoportos formában valósulnak meg havonta.

Közösségi KertÉSZ

Terménymustra, tapasztalatcsere, feldolgozási módszerek bemutatása, beszélgetések a kertművelésről, kicsiknek és nagyoknak a Kossuth Művelődési Ház közösségi kertjében.

 

„Hangját hallatja a Távol-keleti városrész”

A programelem célja Pécs keleti városrész közösségeinek bevonása a településrész jövőjének alakításába és a megoldatlan problémák megoldásába. Jövőkutató műhely és problémamegoldó fórumokon gondoljuk végig a településrész előremutató terveit, valamint akciókat kezdeményezünk helyi problémák megoldására. A folyamat eredményekénk közösségi-települrészi cselekvési tervet dolgozunk ki és mutatunk be az önkormányzat felé. Nem titkolt célunk, hogy a programmal felhívjuk egymás és döntéshozók figyelmét a településrész lehetőségeire és fejlesztési szükségleteire.

Első lépésként 2015. április 15-én 15:00-tól a helyi kiskertművelők, közösségi kertet fenntartó szervezetek közötti együttműködési lehetőségeket vitatjuk meg.

 

Bűnmegelőzés

Androméda – lezuhant a csillag. Valamit tenni kell!

Ezen nyílt napok a bűnmegelőzés lehetséges formáival, (lakossági, iskolai tájékoztatók) a polgárőr szervezetek és a közbiztonsági szervek együttműködésével, munkájuk hatékonyabbá tételével foglalkozik. Rendszeres tájékoztatást fognak találni a tervekről, a megvalósulás helyzetéről, ehhez azonban az Önök segítsége, támogatása a legfontosabb. A „Valami nem tetszik? Mondd el!” gondolatai elsősorban a helyzet, a problémák felmérését feltételezik, és ehhez kérjük most a segítségüket.

Jelezzék, hogy mik azok a gondok, amelyek bántják Önöket, milyen problémákat oldjunk meg közösen. „Ha segítő kézre van szükséged, nyúlj a karod végére.” – mert az öngondoskodást helyettünk nem végzi el senki.

 

Mit értékel Somogy-Hird-Vasas?

Helyben fellelhető értékek/nevezetességek, melyek lehetnek természeti, művészeti, hagyományőrző, de akár közmegbecsülésnek örvendő személyek, legek vagy bármi, ami/aki az Ön számára érték és melyet szívesen látna kiadványunkban. Ha Ön bármire büszke településén, juttassa el információját hozzánk – melyet egész évben gyűjtünk – vagy nézzen be irodánkba és mondja el, töltsön ki kérdőívet és mi jövőre Érték-tár kiadványba gyűjtve becsüljük meg e 3 település büszkeségeit, melyet minden háztartásba eljuttatunk.

 

Ön milyen programot kínál a településnek?

(Ha már unja a kérdéseket, adjon választ!)

Esetleg azt unja, hogy információ hiányában előfordul a programok egymásra szervezése? Kalendárka gyűjteményünkazt a célt szolgálja, hogy ez ne történjék meg.

Küldje el azon programjait, aminek hirdetésében szívesen venné segítségünket vagy tudni szeretné, hogy más szervezetek milyen lehetőséget kínálnak, hiszen ezeket időközönként közzé tesszük internetes felületeinken és papír alapon is.

Első körben április 30, 16:00-ig várjuk programjaikat! Ami szükséges: program neve, leírás (tervezett vagy konkrét program), helyszín (vagy esőhelyszín), időpont, kapcsolattartó személy, szervezet neve és elérhetősége.

 

(Ne) hagyjuk helyben (a kérdést)! Avagy helyit helyitől helyieknek!

Felhívás ingyenes Mester-tár címjegyzékbe való bekerüléshez! Összegyűjtjük a mestereket, legyen az bármilyen helyi szolgáltató vagy szakember, pl.: cipész, gyógynövény szakértő, fodrász, szövő, jogász, a legjobb rétes készítő, fafaragó, csuhékészítő, ács és mindenki, aki tevékenységét magas szinten űzi, akár hobbiból, akár hivatásból. Ajánlják magukat vagy környezetükben lévőket, ismerőseiket.

 

Egészségnap és Mester-tár kitelepülés

Egészségnapunk keretében különböző egészségügyi méréseken, tájékoztatókon vehetnek részt, különböző versenyekkel várjuk, szimulációs gyakorlatokat tekinthetnek meg, elsősegély alapokat sajátíthatnak el. Emellett sportbemutatókat szervezünk, zenével és jókedvvel várjuk Önöket.

Időpont: 2015. április 11., 10:00

FELHÍVÁS! Ugyanide várjuk a helyi kistermelőket, akik ingyenes standokon mutathatják be portékájukat a résztvevőknek és érdeklődőknek. Jelentkezés: 2015. április 8, 16:00-ig.

 

CsupaSzív vándoRkupa és Önkéntes Díj átadást szervezünk decemberben a Vasasért Egyesület szokásos és nyilvános Szakmai Napjával és éves beszámolójával egybekötve. Bár az időpont még távoli, már most érdemes tenni érte, hiszen az idei év jó cselekedeteit ismerjük el. Olyan vállalkozásokat és támogatókat keresünk, akik 2015-ben a legtöbbet tettek/teszik, adományoznak településeinkért, Somogyért, Hirdét és Vasasért.

A díjazottat szavazás eredménye dönti el. A szavazatokat civil szervezetek adhatják le december 8-ig bármilyen formában szervezetünk részére.

Ugyanakkor idén önkénteskedni is megéri! Próbáld ki, milyen sokat kapsz, ha egy kicsit önzetlenül adsz J – legyen az bármilyen terület, végezd munkád lelkiismeretesen és bízz abban, hogy nyilvánosan is elismerésben részesülsz. Egyúttal a foglalkoztató civil szervezeteket arra kérjük, hogy vegyenek részt decemberi rendezvényünkön és jelöljék elismerésre önkéntesüket, meghálálva nagylelkű munkájukat, melyre nem sajnálták idejüket, energiájukat.

 

Gyermek és ifjúsági programok 3 helyszínen

Teaház gyermek és ifjúsági klub

Immár heti négy alkalommal várjuk a gyerekeket, keddtől péntekig 16:00-19:00 között. A fiatalok tematikus programokon, közös szülinapozáson és havonta egy nagyobb eseményen, kirándulás, túrán, barangoláson vehetnek részt. Várjuk szeretettel azokat a gyerekeket, akik szívesen vannak társaságban, szeretnek játszani, akik számára nem gond az uzsonna elfogyasztása és a vidám, közös időtöltés.

 

Önkéntes mentorálás: elsősorban ifjúsági munkát végző segítők találkozója tematikus témafeldolgozással.

 

Berze Ifjúsági Programok

Továbbra is várjuk az ifjúságot, hiszen kezdenek kialakulni az érdeklődési csoportok, sokan jelennek meg a darts és pingpong miatt, de ezek mellett még van lehetőség rexezni és csocsózni is. A közel jövőben hozzájutunk egy új csocsó asztalhoz, ami lehetővé teszi a meglévő versenyek mellett a csocsó versenyek indítását is.

Időpont: hétfő, kedd 15:00 – 19:00 (fiataloknak) és szerda 15:00 – 19:00 (gyerekeknek), szombatonként versenyek.

Helyszín: Berze Művelődési Ház (7691 Pécs-Vasas, Szövetkezet u. 13.)

 

Meselámpa

Meseolvasás óvodáskorú gyerekeknek hangulatos mécses és lámpafénynél évszaknak/aktualitásoknak megfelelően, majd feldolgozás különböző technikákkal.

Helyszín: Vasasért Egyesület Székháza (7691 Pécs-Vasas, Bencze J. u. 6.)

 

 

Jelen „Egy a piszkos 12-ből: Jó szerencsével építjük a közösséget!” c. NCTA-2014-10761-C sz. pályázat az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósul meg. www.norvegcivilalap.hu

 

Comments

comments