Leszálltak ismét a Vasasi bányászok

 

Volt vasasi aknászok, csapatvezetők, vájárok, lakatosok, mozdonyosok egyszóval egy ütőképes jó kis csapat szállt le ismét a bányába. Ezalkalommal nem a termelés volt a fő céljuk, hanem egy utolsó lehetőség kihasználása, egy legutolsó bányajárásra. Ugyanis hamarosan bezárják Magyarország utolsó mélyművelésű barnaszén bányáját ami az oroszlányi szénmedencében lévő Márkushegyen van, a bezárás oka, hogy ezen a helyen elfogyott a szén. Az utat Ruzsisics Ferenc és Patyi József szervezték, akik, amikor a Márkushegyi bányától kaptak TH-vasakat a vasasi bányász emlékkertbe, és az ottani vezetés meghívta őket egy bányajárásra, elhatározták, hogy ezt az élményt egykori bányásztársaikkal is megosszák. Mivel az idő igen szűkös volt a közeli bezárás miatt, gyorsan kellett cselekedniük. Szinte napok alatt sikerült mindent legszervezniük. Egy tizennyolc személyes kisbuszt sikerült megtölteni, mindenre elszánt volt bányászkollégákkal, és ebben a kiruccanásban a bányamunka szinte minden körlete képviselhette magát. Legtöbbünk 1993-ban Petőfi-akna bezárásakor szállt le és ki, utoljára.

Ahogy megérkeztünk Márkushegyre, egy igen barátságos fogadtatás után kaptunk egy gyors balesetvédelmi oktatást, majd egy gyors átöltözés után indulhattunk a lámpakamrába felszerelkezni. Meglepett a lámpa és a menekülőkészülék súlya, ami töredéke volt az egykor nálunk használtaknak. A kas óvatosan indult a négyszáz méter mély szintre. Aki dolgozott a bányába az ismeri ezt a semmihez sem hasonlítható bányalevegő „illatot”, amiből itt volt bőven, a finom lebegő porral együtt. Mozdonyt nem lehetett látni mert itt függővasúttal szállítják az anyagokat, a népszállítást pedig nem népessel, hanem gumiszalaggal oldották meg. A szén fejtését egy igen termelékeny önjáró fejtőgéppel végzi el pár ember. Csak zárójelben jegyzem meg, az itteni a telepek vízszintes elhelyezkedésűek, nem úgy mint a Mecsekben, ahol ezt a technológiát a szénmező meredeksége miatt nem lehetett alkalmazni. Kiszállás után fényképezkedés, fürdés, majd irány Tatabánya, a Tatabányai Múzeum – Bányászati és Ipari Skanzenébe. Ebben a szabadtéri múzeumban gyakorlatilag megőriztek teljes eredeti épségben egy régen működő bányaüzemet a hozzátartozó kiszolgáló- és lakóépületekkel és berendezéseikkel együtt, az udvaron pedig minden létező régi és mai gép, szerszám ki van állítva, amit egykor és ma a bányákban használtak illetve használnak. Ebéd, majd városnézés Európa legnagyobb madárábrázolásánál, a Turulmadár talpazatánál, Tatabánya legmagasabb pontjánál, majd egy nótáskedvű utazás után érkezés haza. Zárógondolatként csak pár gondolatot szeretnék megosztani, jó érzés volt egy kis bányalevegőt szívni, jó volt azt is megtapasztalni, hogy máshol is őrzik még a bányászhagyományokat és jó volt úgy köszönni egy még működő bányában az ott dolgozó bányászoknak, hogy Jószerencsét!

Bocz József

Comments

comments