A Pécs-Vasasi „Jó Szerencsét ! kapu ” avatásához

 

A Vasasi Szent Borbála Egyesület által állított és 2014. szeptember 30-án Pécs Vasas településrészen, ünnepélyesen felavatott „ Jó Szerencsét Kapu” kapcsán a „Jó Szerencsét !” bányász köszöntés eredetéről ejtenék néhány szót.

A „Jó Szerencsét ! Kapu” avatására szóló meghívóban az szerepelt: 125 éves a „Jó Szerencsét !” köszöntés. Először azt hittem tévedésként, elírásként került ide , hiszen az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) éppen az idén tartott megemlékezést a „Jó szerencsét !” köszöntés elfogadásának 120 éves évfordulójára. Ez az ellentmondás indított arra, hogy utánanézzek ezen köszöntés eredetének.

Irodalmi adatok szerint a bányászok köszöntése a Jó Szerencsét!, már az ókor óta él, akkor még a „Fortuna Solutaris” kifejezést használták egymás köszöntésére a bányászok. Ez a köszöntés az egykori Római Birodalomból az eltelt századokban a népvándorlás során a Rajna-vidékre is eljutott és itt alakult át a német „Glück auf !” – ra.

A német bányászat fellendülése révén egyre több német bányászt hívnak a királyi Magyarországra a Felvidékre, Erdélybe és így e köszöntés – a betelepülő német származású bányászok révén – a Kárpát – medencében is elterjedt. Sokáig eredeti német formájában használták hazánkban is.

Hivatalos köszöntésként a „Glück auf!” német bányász-kohász köszöntést Wiesner Antal bányatanácsos vezette be az 1840-es évek elején az alsó-magyarországi bányakerületben, az addig használatos „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” helyett.

A német nyelvű köszöntést többször is próbálták magyarosítani (pl.: Istenünk óvjon), de a mai formája előtt mégis leggyakrabban használt alakja a Szerencse fel! (a német „Glück Auf !” tükörfordítású megfelelője) volt. A német „Glück auf !” köszöntés „magyarítása” egyébként összefüggött a millenniumra készülő Magyarország öntudatosságával, és némileg a nyelvújítással is.

Mai formáját Péch Antal okleveles bányamérnöknek, a Selmecbányai Bányászati Akadémia tanárának köszönhetjük, aki 1889-ben (tehát 125 éve) fordította le a „Jó Szerencsét !” köszöntésre és 1894. április 7-én (azaz 120 éve) az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlésén fogadták el, honosították hivatalos magyar bányászköszöntéssé. Ez lehet tehát a felvezetőben felvetett ellentmondás feloldása.

Hivatalossá tételét követően gyorsan elterjedt az ország bányavidékein, s bányászok ezrei, generációk sora használta a föld mélyén a bányákban, s kint az üzemekben, az utcákon. „Jó szerencsét !” felirat köszöntötte a munkába érkező bányászokat az üzembejárat felett, ez az üdvözlet szerepelt a hivatalos és a bányászok egymás közötti levelezésében is. A bányásztelepüléseken még az iskolákban is így köszöntötték egymást és tanáraikat a gyerekek, s ha elment egy-egy bányásztárs az e világi létből, a temetőben is egy utolsó „Jó Szerencsét !” kívántak neki a visszamaradott társak.

Ma a föld alatti bányák többségének bezárását követően sajnos egyre ritkábban hangzik fel az egykori bányásztelepüléseken e bányász köszöntés, s lassan már csak hagyományörző összejöveteleken, ill. a még megünneplésre kerülő Bányásznapon, Szent Borbála Napon használjuk. Remélem azonban, hogy a gazdasági szükségszerűség hatására hamarosan újra szén és ércbányák sora nyílik meg Magyarországon, s ennek hatására újra „Jó Szerencséttel” köszönthetjük egymást leszállás előtt !

dr. Riedl István bányakapitány

Comments

comments