Egy somogyi énekes a rizsföldek hazájában

 

Kína – Peking – Sanghaj – Sa o sing – 2014 július 27.–augusztus 9.

Előzmény: A Kínai külügyminiszter, Kínai Csabi (Ázsia Kincse tulajdonosa) megnézte a 2013. évi Bordalfesztivál gála műsorát a Kodály Központban. A kórus bordalos műsora nagyon tetszett neki. A fogadáson közölte Lakner Tamás karnagyunkkal, hogy 2014-ben a kórust meghívja Kínába koncertezni egy nagy versenyre, amit mi természetesen először nem vettünk túl komolyan. 2014.januárban hivatalos levél jött a Pekingi Nagykövetségtől. A kórust meghívták az állam vendégeként Kínába. A repülőjegy árát nekünk kellett fizetni amit Kínai Csabi támogatónk megelőlegezett, megvette 42 főre a jegyeket tehát az utazás feltétele így létre jött. 2014. július 27-én indultunk Budapest – Helsinki – Peking útvonalon. Pekingben a kórust úgy fogadták, akár a diplomatákat, a legelőkelőbb szálloda, legelőkelőbb éttermek, melyet az ott készült 1200 fotó 40 videó felvétellel tudnám igazán szemléltetni, de akkor egy sort se kellene írnom, a felvételek magukért beszélnének.

A Bartók Béla Férfikar a 12. Nemzetközi Kínai Kórusversenyen Arany minősítést kapott, így jogot szerzett , hogy megmérettesse magát a Nagy Díj-ért. 43 ország 188 kórusból 9 kórus versenyzett, 8 kínai és egy magyar. A nagydíjas versenyprogramján már csak egy mű szerepelhetett, mi az egyik legnagyobb művet a Huszt-tot énekeltük, amivel a Nagydíj 2. helyezését értük el és mellékdíjként 30000 juant (1 150 000 Ft) kaptunk.

Kapott díjaink: Legjobb Karnagy Díj, Férfikari Arany minősítés, Béke –Barátság díj, Nagydíj 2. helyezet

A kórus 3 nagy koncertet adott Pekingbe Sanghajba és Sa o xing -ban Pécs testvér városában, a siker egyedülálló volt, még soha sem tapsoltak ilyen sokan állva a koncertünkön – felemelő érzés volt.

25 éve énekelek a Bartók Béla Férfikarban, voltam már Kínában, nyertünk olimpiai címet, de ez az utazás az álmok álma, mert a vendéglátók fáradságot nem kímélve be akarták 10 nap alatt mutatni a három nagy várost, még felsorolni is sok, de azért megpróbálom hol jártunk:     Beihaj Park, Kínai Nagyfal, Tiltott Város, Ég Temploma, Mennyei Béketér Peking legnagyobb császár kertje, Orientál Peari Tower kilátó (tetejéről lehet látni az egész várost), Potala palota, Yu Garden Sanghaj városfejlesztési kiállító csarnoka, Jungho templom, Sanghaji Muzeum, Jade Budha Temploma.

Ezek a látnivalók természetesen több órai utazással jártak, mindennap a szállásról indultunk és több ezer km-t utaztunk busszal a 10 nap alatt.

Mindent Csabinak köszönhetünk, akit mi is nagyon megkedveltünk, végig velünk volt intézkedett, saját költségén elvitt bennünket Sa o xing legelőkelőbb éttermébe, 25 fogásos vacsorára a nagykövettel, majd az egész kórust elvitte egy masszás szalonba.

A fogadáson részt vett a Kínai nagykövet, Pekingi Magyar Nagykövet és Hoppál Péter Pécs küldötte. A siker akkora volt, hogy 2016-ra visszahívtak bennünket koncertezni.

 

Kína fejlődése, gazdasága követhetetlen, de amit láttunk 24 év alatt épült fel, Sanghaj és Sa o xing toronyépületei, úgy hogy közöttük nagy zöld parkokat, tavakat alakítottak ki. A városban toronyépületek, város szélén rizsföldek, erdősávok, XXII. sz. épületek vannak, lassan eltűnnek a nagyon szegény negyedek, de azért párat láttunk azokból is.

Nagyon sok szép, felejthetetlen emlékkel gazdagodtunk.

Papp Károly

 

 

Comments

comments