Elment „Irénke”

                                                   

 

 

                 Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy Irénke, Kistamásné, elhagyott bennünket. Engem különösen érintett ez a hír, mert Ö ahhoz a nevelőtestülethez tartozott, akikkel még a régi, népiskolai épületben tanítottunk. 1948 őszén került Vasasra. Akkoriban az első osztályban tanítottam, munkába állása, számomra emlékezetes maradt, mert a nagy, hatvanas létszámú osztályomat akkor, ketté tudtuk osztani. Azóta folyamatosan együtt tanítottunk a régi,- majd az új iskolában.

                 Irénke, ideális anya, jó pedagógus volt, halkszavú, nyugodt, türelmes, megértő jellemével mindenki, a szívébe zárta. Abban az időben főként bányászgyerekeket tanítottunk, Ő nemcsak tanított, hanem, igazi pedagógus egyéniségével, nevelt is. Mindig tudta miképpen oldja meg a kényes problémákat, mindig megtalálta a megfelelő hangot, munkáját mindenki értékelte, mind a gyerekek, mind a szülők, szerették. Színes pedagógiai munkáját szeretettel, nagy odaadással, maximális hozzáértéssel végezte.

                 Sajnos magánélete nem volt zavartalan, férje Kistamás Gyula váratlanul eltávozott, majd a külföldön élő Judit lányától is nehéz szívvel, kellett végleg, elbúcsúznia. E két tragédiát, igen nehezen tudta megélni.

                 Kollégámról, csak jót mondhatok, élete gazdag volt, megtett mindent, amit egy embertől, egy nevelőtől elvárhatunk. Kívánom, szálljon rá a megérdemelt nyugalom, az örök béke! Irénke! – nem felejtünk!                                                                                                                             

                      

                                                                        Huba János

Comments

comments