Kettőből kettő

Augusztus 24-én újra nekifogott a Vasasi Bányász, hogy megismételje az utóbbi hét év legnagyobb sikerét, a két évvel ezelőtti bronzérmes helyezést a megye IV. osztályban.

Pataki Zoltán, a csapat technikai vezetője elmondta, az új idényre tizenegy új játékost igazoltak, többek közt egy új kapust is az időközben megszűnő Pécsi Tornádóból, rajta kívül pedig Kordé Zsolt is újra Bányász-mezt húz idén. Máshol folytatja viszont a csapat tavalyi gólkirálya, Pere Gábor, az ő pótlása nem lesz egyszerű, azonban a csapatnak így is minden esélye megvan, hogy felülmúlja a tavalyi szereplést. Ehhez idén már eggyel több csapattal kell felvenni a versenyt, hiszen a mostani szezonban tizennégy csapat nevezett a megye IV. A-csoportjába, az újjáalakult Nagyárpád mellett a Beremend második csapata, vagy a Székelyszabar is megpróbálja útját állni a Vasasi Bányásznak.

A bajnoki nyitány előtt azonban még a Magyar Kupa találkozója volt a csapatnak, ahol kilenc játékossal is nyertek idegenben a Magyarhertelend ellen. Ezek után a bajnokságban, teljes létszámmal szinte magától értetődő volt a győzelem.

Magyar Kupa 1. Forduló:

Augusztus 10.:

Magyarhertelend SE – Bányász TC 0-3 (0-1)

Gólszerző: Róth (10’), Veres (76’, 86’)

Megye IV. A-csoport, 1.forduló:

Augusztus 24.:

Majsi TSE – Bányász TC 0-2 (0-1)

Gólszerző: (Grávics (19’), Smudla (90’)

A további program:

Augusztus 31.: Bányász TC – Ivándárda SE, 17:30

Szeptember 7.: Nagyárpádi SK – Bányász TC, 16:30

Szeptember 14.: PFC Versend – Bányász TC, 16:30

Szeptember 21.: Bányász TC – Olaszi SE, 16:00

Szeptember 28.: Sátorhelyi SE – Bányász TC, 16:00

 

 

 

Comments

comments