Feld János „ a tanár Úr”

Így jelent meg a Dunántúli Naplóban a szomorú hír, hogy barátunk elment egy jobb hazába. Ilyenkor megelevenednek az emlékek.

Hársas telepről járt a vasasi iskolába hóban, sárban, vagy melegben: gyalog. Osztálytársai szerették, mert segítőkész volt és mindig szerény. Beteg társának hosszú ideig naponta vitte a leckét, hogy az le ne marfeld jánosadjon a többiektől. Segített mindenkinek, de sohasem akart reflektorfényben állni. Egyik legkedvesebb foglalkozása az volt, amikor öreg tanárával létrehozták az iskola kis természetrajzi múzeumát. Éltető eleme volt a természet felfedezése, megfigyelése. Ezért választotta a tanári pályát, hogy amit ő megtudott a világról, azt tovább adhassa másoknak. Diákjaival ő gondozta az iskola mini parkját, létrehozta az iskolakertet, ahol zöldséget termeltek a gyerekek a konyhára, tízóraira maguknak. Megismerhették a növények fejlődését, sikerélmény volt a betakarítás. Őszi kirándulások alkalmával makkot gyűjtöttek télire az erdei állatoknak, magokat szedtek a védetté vált növényekből, hogy azokat elvetve, ki ne pusztuljanak.

A tanítás szeretete megmaradt nyugdíjas korára is. Amikor Vasason majális keretében akadályversenyt rendeztek, az egyik állomáson Feld János állt őrt, zsebében a Mecsekben fellelhető ritka kövekkel, és vizsgáztatott hasznosítható növényekből, gyógynövényekből.

A szülői ház mintagazdaság lett. Vendégszeretetének hírét külföldre is vitték látogatói. Jóízű almáiból pedig jutott mindenkinek, aki arra járt. Élete egyik fájó pontja volt, amikor Hársas telepről el kellett költöznie.

Most ő is elment. A hetényi temetőbe, ahol szülei is nyugszanak, nagy tömeg kísérte Hirdről, Vasasról. Búcsút intettek a Hársas telepi fák is, leveleik azt suttogták, hogy egy igaz emberrel szegényebb lett a Föld.

 

Korcsmárné Weyse Klára

Comments

comments