Pénzbeszedés

Pár napja történt, hogy délután be kellett mennem Pécsre az autómmal. Már a homokbányánál láttam, hogy a Danitz-pusztai félreálló sávban rendőrök tanyáznak az út szélén. Biztos voltam benne, hogy minden iratom rendben van, így nem is izgatott, mikor leállítottak. Két fiatal rendőr lány volt a hatóság, akik kérték a jogosítványt, a forgalmit és a személyazonosítót. Igencsak meglepődtem, amikor egyikük derűs arccal közölte velem, hogy szabálysértést követtem el, mivel 2013-ban lejárt a jogsim orvosi érvényessége, ezért a büntetés ára tízezer forint lesz.

– Bocsánat – mondtam –, pár hete néztem meg a jogosítványomat, és az van ráírva az elejére, hogy érvényes 2018-ig, tehát nem járt le.

– Ja, nem azt kell nézni, hanem a másik oldalon, a „B” betű melletti második oszlopban lévő számokat, mivel az jelzi az orvosi érvényesség idejét.

Megnéztem, de elolvasni nem tudtam, mivel nagyon apró betűvel volt nyomtatva, így hittem neki. Csak otthon nagyítóval tudtam megfejteni. Az első oszlopban az van, hogy mikor szereztem a jogosítványt, és rögtön mellette – teljesen egybeírva az előzővel –, a második oszlopban az orvosi érvényesség lejáratának ideje, amihez szerintem nem tartozik egyértelműen értelmezhető jelmagyarázat sem. Kb. így látszik: 83.07.11.13.04.17.

– Nagyon sok embert megtéveszt az elején olvasható információ – tájékoztatott továbbra is mosolygós arccal, mintha csak valami örömhírt közölt volna –, de az új jogosítványoknál ezt már egyértelműsítették.

Ez a hír azonban engem már egyáltalán nem vigasztalt, ezután azt is közölte, hogy nem kell elfogadnom a helyszíni bírságot, akár le is dolgozhatom pl. a kutyamenhelyen két munkanappal vagy akár fellebbezhetek írásban.

Lehet, hogy én látom rosszul a helyzetet, de szerintem ez nem szól másról, mint a pénzbehajtásról. Mert ha tudják a biztos hölgyek, hogy a jogsi elején lévő érvényességi dátum nagyon sok embert megtéveszt a személyi azonosság igazolására is alkalmassága miatt, akkor szerintem egy figyelmeztetés is elég lenne ahhoz, hogy ezt a hibát kiküszöböljük, ha viszont büntetni akarnak, akkor arra ez a félreértelmezhetőség nagyon is alkalmas. Azt hiszem, talán megoldás lenhetne az is, hogy az Okmányiroda értesítsen mindenkit jogosítványa lejárta előtt legalább két hónappal. Úgy gondolom, egy számítógépek által működtetett világban ez csak apró programozási munka lenne.

Igazából azért adtam közre ezt az írást, mert gondolom, másokat is megtéveszthet a jogsin lévő lejárati dátum félreérthetősége, és ha csak néhány embernek tudtam segíteni ezzel a figyelmeztetéssel, és nem büntetik meg emiatt a rendőrök, akkor már nem volt hiába.

Bocz József

 

Az ilyen és hasonló enyhe szabálysértések „elkövetői” a Vasasért Egyesület somogyi KoBeKo Közösségi Kertjében (Somogy, Kossuth L. Művelődési Ház) ezt napi 5.000 Ft-al le is dolgozhatják.

(Szerkesztőség)

Comments

comments