Én Mindig Ott Vagyok…

2013.08.19-én ez évben már másodszor gyújtották fel a Petőfi-akna és Fenyő utca közötti részt.  Szomorúan láttam, amikor felértem a tűzhöz, hogy csak nekem és még rajtam kívül pár lakosnak volt a kezében LAPÁT, hogy segítsünk az oltásban, nehogy tovább terjedjen, akár a házakig. Legnagyobb meglepődésemre nagyon sokan nézelődni jöttek. Volt, akit csak a kíváncsiság hajtott, nem a segítség. Ez a Vasasi összetartás. Nagyon sajnálatos dolog volt az is, pár lakost látni, miközben „mi” szenvedünk a munkában, ők kisgyermekkel érkeztek, és akadályozták a tűzoltók munkáját és nézték, hogy milyen „szépen ég”. Nekem egy feladatom volt, helyismeretem végett a tűzoltók irányítási munkáját segítettem, még papucsban is. Aznap, még hallottam a szirénákat délelőtt, követtem a hangokat, amik az M utca felé vezettek. Ott is sajnálattal láttam, hogy felgyújtották a házát, egy ismerősömnek.

A három tűz szerencsére nem okozott személyi sérülést.

Ezt egy tűzoltó ismerősöm mondta: Következőre jövünk, már fejből tudjuk, merre kell menni.

Meg szeretném kérni a vasasiakat, hogy máskor nagyobb összetartást bizonyítsanak egymás iránt!

Köszönettel: Ifj. Rózsa-Bakacsi Ferenc

Vasasi Lakos

Comments

comments