Új könyvtár Vasason

2010. december 12-én ünnepélyes keretek között nyílott meg a Berze Nagy János Művelődési Házban az új könyvtár. A megnyitón jelen volt Huba Csaba önkormányzati képviselő, a Városi Tv egy stábja, valamint Hoppál Péter országgyűlési képviselő, aki nem tudta elfogadni meghívásunkat, de elektronikus levélben kívánt sok sikert az új könyvtár működéséhez. Az ünnepségen óvodások és iskolások adtak egy rövid kulturális műsort, majd pedig Szabolcsiné Orosz Hajnalka a Csorba Győző Megyei – Városi Könyvtár vezetője köszönte meg a helyi civil szervezetek közös munkáját, amely lehetővé tette, hogy Somogy és Vasas egy új könyvtárral gazdagodjon.
A műsor záró akkordjaként lelepleztük könyvtárunk névadójának, Kistamás Gyulának nevét és ex librisét bemutató táblát.

A könyvtár februárban kezdi meg rendszeres működését. Kezdetben szerdánként 17 óra 30 perctől 19 óráig lesz nyitva. Beiratkozási díj 300 Ft/év. Ha az érdeklődés a könyvtár iránt nagyobb lesz, akkor hetente 2 alkalommal is az olvasók rendelkezésére áll.
Minden kedves könyvbarátnak kellemes olvasást kívánunk!

Fuchs Károly
Vasasi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület

Comments

comments