A vasasi iskola hírei

A Vasasi Általános Iskola alsó tagozatának tanító nénijei minden hónapban programokat szerveznek az alsó tagozatos kisgyerekeknek. Szeptember hónapban Bene Lászlóné, Ági néni és Hubáné, Ilike néni 25 kisgyerekkel kereste fel az Öko-kuckót Pécsen. A Mi fán terem a papír? című foglalkozás keretében megismerkedtünk a papírgyártás folyamatával, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, az újrahasznosítás lehetőségeivel. A foglalkozás végén megtanultuk a merített papír készítésének technikáját. Jól éreztük magunkat, hiszen a Széchenyi téren is volt mit nézelődnünk. Október hónapban 22 kisgyerekkel látogattuk meg a Pécsi Harmadik Színházat, ahol a Szabó Attila és Tamás Éva által színpadra álmodott Csipkerózsika című koncertmese ősbemutatóját néztük meg. A hagyományos mese helyett egy színesen átdolgozott dramaturgiát láthatunk. A díszlet, a zene, a leleményes rendezés és színészi játék, a sziporkázóan megírt szöveg jól szórakoztatta, mulattatta a gyerekeket. Köszönetet kell mondanunk Grávicsné Erzsikének, aki minden alkalommal segített nekünk a gyerekek kísérésében, a biztonságos közlekedésben. Most már az unokái járnak iskolánk második osztályába, de emlékszünk még azokra az időkre is, amikor a gyermekei voltak iskolánk tanulói. Akkor is a legaktívabb tagja volt a szülői munkaközösségnek. Sok szép közös emlékünk van a régi időkből.

A harmadik és a negyedik osztály egy hónapon keresztül a Bánki Uszodában úszásoktatáson vesz részt.

A leendő első osztályosoknak havonta iskolanyitogató foglalkozásokat tartunk. Szeretettel várunk minden érdeklődő kisgyereket és szülőt!

Iskolánk megtalálható a Facebookon, ahol naprakészen követhetőek az iskolánkat érintő események. Érdemes megkeresni, böngészni, nézegetni a rajta lévő híreket, képeket! Nagyon jó fotók vannak feltöltve többek közt a tökfesztiválról is; de csak erős idegzetűeknek ajánljuk! Még soha nem láthattuk ilyen „csúnyának”, „rémisztőnek” diákjainkat, mint az október 26-án megrendezett II. Vasasi Tökfesztiválon. Messzinger Mariann volt a legijesztőbb, ráadásul mindezért ajándékba még egy tortát is kapott. Dallos Szilvia lett a legjobb tökfaragó ezen a napon. A kicsiknek volt lehetőségük ugrálásra, a nagyoknak filmnézésre, diszkózásra.

November 10-én a felsősök közül 27 tanulót vitt korcsolyázni két testnevelő tanárunk, Szigetiné Keresztes Andi néni és Somogyi Attila bácsi. A gyerekeknek ez nagyszerű lehetőség volt a mozgásra, kikapcsolódásra. A Facebookon megjelent fotókból, és az aláírt megjegyzésekből kiderült, hogy nagyon jól érezték magukat, akik szombat délelőtti programként a korizást választották.

November 11-én a Tegyünk Egymásért Egyesület szervezésében „Márton nap Matyival és a ludakkal” című rendezvényre voltunk hivatalosak. A somogyi és a vasasi iskola tanulóit külön busszal szállították a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol minden programon ingyenesen vehettünk részt. Iskolánkból Bedő Bernadett, Bartalos Mendi, Dallos Szilvia, Nagy Anita és Kovács Rebeka kis Márton napi műsort adtak elő. Rendkívül színes volt a program, többek között bábelőadás, táncház, játszóház, diavetítés, kézműves foglalkozások, kézműves vásár programjaiból választhattunk. Aki éhes volt, libazsíros kenyeret és teát fogyaszthatott. A napot lampionos felvonulás zárta. Jól éreztük magunkat, köszönjük Kocsisné Nagy Margitnak, Manyi néninek!

Az elmúlt hónapban kiderült az is, hogy nemcsak szórakozni tudunk, de tanulmányi versenyeken is megálljuk a helyünket. Városi Földrajzi Emlékversenyt rendeztek a somogyi iskolában, ahol iskolánk megosztva lett az első helyezett. Köszönet Horgasné Kati néninek a felkészítésért, és köszönet Messzinger Mariannak, Nagy Alexának, Dallos Attilának és Tornai Benjáminnak a munkájukért. Itt kell kiemelnem Tornai Benjámint, aki óráról órára meglep bennünket tudásával, amivel a versenyen is sokunkat ámulatba ejtett.

Programokban tehát nem volt hiány az elmúlt időszakban, de most egy kicsit elcsendesedünk, és adventi hangulatban várjuk a karácsonyt.

Comments

comments