Vasas Polgárőrségi hírei

Az ősz beköszöntével minden reggel iskola és óvodakezdés előtt segítünk a gyerekeknek az úttesten az átkelésben. Itt minden alkalommal az iskola tanulói ügyesen, szorgalmasan, önként tevékenykednek velünk. Sajnos néhány középiskolás korú társuk nem okoz nekünk ilyen örömöt. Inkább sok-sok feladatot, néha késő éjszaka is. Rongálnak, graffitiznek, közterületen isznak, bandáznak, hangoskodnak. Sok esetben a szülő nem igazán figyel a nagyobb gyerekre, hol van, kivel és mivel foglalkozik. Az önkormányzat is meg fogja tenni a megfelelő lépést, nem engedjük, hogy a településen pár fiatal randalírozzon, amit nehezen kialakítunk, létrehozunk, kis idő elteltével szándékosan tönkre tesznek. Buszvárók üvegét kitörik közlekedési táblákat falakat összefirkálják. Játszótéren, temetőben rongálnak. Mi általában mindig megtudjuk, ki teszi ezeket és mindig jelezni fogjuk. Mi azt nagyon komolyan vesszük, hogy a település rendjére, biztonságára minden körülmények között figyelünk, olyannyira, hogy 4perc alatt 5 fő szolgálaton kívüli polgárőr helyszínre érkezett és megakadályozott egy kereskedelmi egység feltörését együttműködve két éber fiatal lakóval.

Szeptember és október hónapban összesen 312 órát töltöttünk önkéntesen szolgálatba a településen. Sokan megköszönik a munkánkat. Ha tudunk segíteni, keressenek. Információjukat is szívesen fogadjuk 30/6412750

Vezetőség

Comments

comments