Mit mond a Biblia a halálról?

Talán nincs is olyan ember, akit ne foglalkoztatna a halál kérdése, nagyon sokan úgy vélik, hogy az emberi élet csak annyi, ami a születésünktől halálunkig tart, de vajon ez igaz-e? Vagy talán többről szól a létezés? Mi történik velünk a halálunkban és azután? Létezik-e az örök élet, és az hogy nyerhető el? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Pongrácz Róberttel, a Keresztény Advent Közösség lelkészével. A bibliai idézetek a Károli Gáspár Bibliafordításra mutatnak.

Mit történik a halottakkal halálukban?

A Biblia a halál állapotát egy mély alváshoz hasonlítja. Jézus is azt mondta a Jairus meghalt leányáról, hogy: „a leányzó nem halt meg, hanem alszik.” (Mt 9,24) Lázár feltámasztása előtt pedig így szólt: „Lázár a mi barátunk elaludt.” (vö. Jn 11,11-13) Krisztus a Jelenések könyvében úgy mutatkozik be, mint aki halott volt, de íme, él örökkön-örökké, és akinél a sírnak és a halálnak a kulcsai vannak. (Jel 1,18) Az Úr ezt mondta Dániel prófétának, az egykori nagy államférfinak: „Te pedig menj el a vég felé, és nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.” (Dn 12,13) Az elhunytak tehát alszanak „a föld porában” egészen a feltámadásig. (vö. Dn 12,1-2; Jób 19,25; Jn 5,28-29)

Találkozhatunk-e újra azokkal a szeretteinkkel, akik már meghaltak?

Akik Jézus második eljövetelekor, az igazak feltámadásakor feltámadnak, azok találkozni fognak egymással is. (1Tessz 4,14-17; 1Kor 15,22-23) Azokkal viszont, akik nem lesznek méltók az örök életre, azokkal nem lesz találkozás, mert ők ezer évvel később támadnak fel az ítéletre, hogy azután örökre meghaljanak. Ez lesz számukra a második halál. (Jel 20,5-6.14)

Mit ír a Biblia a purgatóriumról?

A Biblia egyetlen mondatot sem ír a purgatóriumról, a tisztulás állapotáról, vagy a „tisztítótűzről”, mert az nem létezik. A tisztítótűz a középkori egyház találmánya, ami szoros kapcsolatban áll a kereszténységbe beszivárgott „lélek halhatatlansága” tanítással. Mindez a Bibliától idegen tanítás. Isten Szeretet (1Jn 4,8.16). Ezért nem szükséges Őt „hangolni”, befolyásolni az elhunytak érdekében. Nincs is értelme, mert akit Krisztus nem ítél méltónak az örök életre, az a bűneivel, önzésével azonosulva halt meg és a feltámadáskor is ugyanott folytatná az emberhez nem méltó életét, ahol abbahagyta. „A bűn törvényszegés, a törvény áthágása”. (1Jn 3,4) Ettől viszont teljesen védve lesznek az örök életben részesülő igazak, mert a Biblia szerint „nem lesz kétszer veszedelem”. (Náh 1,9b)

Ha elkezdődik a halottak feltámadása, az élők látni fogják azt?

Krisztus második dicsőséges eljövetelekor, akik nem méltók az örök életre, azok azonnal meghalnak. (Jel 6,15-17; 20,11) A történelem folyamán valaha élt igazak pedig feltámadnak. Az akkor élő igazak viszont látni fogják Krisztus dicsőséges eljövetelét és az igazak feltámadását is. (1Tessz 4,14-17) Akik megszentelődtek és megérik Jézus második eljövetelét, azok teste el fog változni és hasonlóvá válik Jézus megdicsőült szellemi testéhez, és a szemük láttára feltámadott igazak testéhez. (1Kor 15,35-57; Fil 3,20-21) Mindez Krisztus visszatérésének és megjelenésének a dicsőségétől fog végbemenni. (Mt 24,27)

Hogyan tapasztaljuk meg azt az időt, ami a halálunktól a feltámadásunkig tart, érezzük az idő múlását?

Az elhunytak az idő múlását egyáltalán nem érzékelik. Halálukkor lehunyták a szemüket, a feltámadásukkor olyan, mint hogyha felébrednének. (Jób 19,25-27) Ezért vágyakozott Pál apostol „elköltözni és az Úrral lenni”, mert a halál állapotában senki nem érzékel semmit, még az idő múlását sem. (Fil 1,21-23)

Mi történik azokkal, akik nem kapnak örök életet?

Akik nem kaphatnak örök életet, azok az ezer éves mennyei vizsgálati ítélet után (Mt 22,11-13; Jel 20,6; Jel 11,17-18) támadnak fel romlandó testben, hogy meghallják az ítéletet és nem sokkal azután végleg elvesszenek. (Jel 11,18; 20,11-15) Az ő sorsuk a második halál, ami végérvényes megsemmisülést jelent. A pokolról szóló középkori tanítás, az örök szenvedés tana nincsen benne a Szentírásban, és Isten tökéletes erkölcsi lényétől is távol áll, hogy emberek szenvedjenek végtelen korszakokon át. A Jelenések könyvében a tűznek tava a második halált jelenti, tehát jelképről van szó. (Jel 20,14-15; 21,8)

Kivel találkozik a feltámadott ember először?

Az igazak feltámadásakor a feltámadt ember az őrzőangyalával és a megváltójával, Krisztussal találkozik először.  Isten angyalai összegyűjtik a választottakat az ég egyik szélétől a másik széléig, és Krisztushoz, a ­menny királyához kísérik őket (Mt 24,31). Ott találkozni fognak a szeretteik közül azokkal, kik szintén részesültek az igazak feltámadásában és azokkal, akik élve érték meg Jézus második eljövetelét. Az elhunyt és feltámadt gyerekeket angyalok viszik édesanyjuk karjaiba. (Mt 19,14; Jer 31,15-16) És az Isten letöröl az ő szemeikről minden könnyet. (Jel 21,4)

Milyen testben támadnak fel azok, akik örök életet kapnak?

Akik örök életet kapnak, azok romolhatatlan, szellemi testben támadnak fel, amely hasonló lesz a feltámadt Krisztus testéhez, s amelyről Pál apostol is részletesen írt a Korintusiakhoz írott első levelében. (1Kor 15,20-28. 35-57) A feltámadt ember nem betegszik meg és a teste nem lesz alávetve az öregedés és elmúlás törvényszerűségeinek, mert „ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba”. (1Kor 15,54)

Tehetnek-e valamit az itt maradottak az eltávozott lelki üdvösségéért?

A Biblia tanítása szerint „az itt maradottak” semmit sem tehetnek az elhunytakért, de erre nincs is szükség, mert az Atyánál és Krisztusnál senki sem szereti jobban őket. (Jn 3,16) Az Úrnak gondja van az övéire (Lk 20,37-38) és ebben a hitben megnyugodva beszélgethetünk Istennel azokról, akiket szerettünk és ezután is szeretni fogunk. Az elhunytjaink végső sorsa Krisztusnak, az irgalmas és igazságos bírónak a kezében van. Minden ember végső sorsa fölött az utolsó szót Krisztus fogja kimondani. (Jn 5,22; Mt 25,31-45) Természetes az, hogy elhunytjaink sírját gondozzuk, és élő virágot helyezünk rá.

Mit kell tennünk azért, ha el szeretnénk nyerni az örök életet?

Jézus mondta: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36) A Krisztusba, mint Isten Fiába és személyes Megváltómba vetett hit és bizalom, valamint az Ő szavának való engedelmesség által van örök életem. Mindez az Atya és Krisztus iránti viszont szeretetből történik az Isten Lelkének ereje által.

Bocz József

Comments

comments