Egy vidám nap Hirden

2012. szeptember 08-a is úgy kezdődött, mint a legtöbb szombat délelőtt, csak nem a Hirdi Nőegylet számára. Több hónapig tartó tervezés és szervezés után, ötödik alkalommal rendezte meg egyesületünk a Falunapot. Helyszíne a Zengő utcai sportpálya volt, ahol a Részönkormányzat kezdeményezésére 2011-ben egy színpad került kialakításra, valamint a nézőtér fele készült el. Ezen a nyáron befejeződött a betonozás. Köszönet a Részönkormányzatnak, az önkénteseknek, köztük Fejes Károlynak a sok társadalmi munkáért, aminek eredményeként kulturáltabb körülmények között ünnepelhettünk.

Programunk Ökumenikus Istentisztelettel kezdődött a Református templomban. Köszönjük az egyházi személyek és a Napsugaras Ősz Asszonyklub közreműködését, és a Zóka család több éves segítségét. A sportpályán felállított sátor előtt Rumbach Tibor galambokat reptetett, majd Becker Jánosné megnyitója után csodás műsorokat láthattunk a Hirdi óvodásoktól és iskolásoktól az óvó néniknek és tanító néniknek köszönhetően. Mesterné Strausz Emőke énekelt, vadászkürtösök tartottak bemutatót, majd a Kovács lányok énekeltek szólót, duettet és a Millich házaspár német és magyar nyelvű előadása következett. Egy, még olvasni nem tudó kislány, Györkő Zoé, csodálatos mesét mondott. A Falunap egyik gyöngyszeme volt a Napsugaras Ősz Asszonyklub történetbe foglalt népdal-nóta előadása. A kislányok és férfiak kedvencei a zumbázó lányok voltak, és ettől kezdve a táncé volt a főszerep. Láthattunk német néptáncot Erdősmecskéről, magyar táncot állandó fellépőinktől a „Járókeret” néptáncegyüttestől, Rakoncátlan Rozmaringokat Romonyáról, Hirdi és Hirdi kötődésű versenytáncosokat a Kapronczai Táncegyüttesből. Utolsó fellépőink, ruháiktól és gátlásaiktól megszabadult HAWAI táncos „hölgyek” voltak, akik műsorukkal még sosem léptek fel közönség előtt. A tapsokból ítélve nézőinket sem zavarta botladozásuk, bár egy köztiszteletben álló személy Hawai-i úttal egybekötött tánctanfolyam lehetőségét ígérte be a Boszi Csoszi csapatnak. A Nőegyletről és tiszteletbeli tagjáról, Varga Béláról van szó, akiknek Ludmann Fanni tanította be a táncot. Míg a felnőttek vérnyomást, vércukrot, koleszterint mérettek, a gyerekek ingyen vonatoztak, vagy lovas kocsiztak Hird utcáin, esetleg arcot festettek.

Most szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik anyagilag, vagy bármilyen más módon támogatták a Hirdi Falunapot:

Dráva Kavics és Beton KFT. Mecsekvidéke Takarékszövetkezet, Becze József, Kovács Csaba, Nikolics János, Dorn Ferencné, Vincze család, Wolf család, Schváb József, Szorg KFT. Hirdi Polgárőrség, Götzné Kovács Katalin, Polgár Józsefné. Ha valakit kihagytunk a névszerinti felsorolásból, elnézést kérünk és hálásak vagyunk a legkisebb segítségért is. Köszönjük vendégeinknek jelenlétüket és támogatásukat, fellépőinknek és felkészítőiknek a csodás műsorokat és nagyon köszönjük szakácsainknak a sok munkát és hogy évek óta számíthatunk rájuk.

Reméljük, mindenki jól érezte magát ezen a napon és 2013-ban is találkozunk!

Hirdi Nőegylet

Comments

comments