2012.09.08-ai bányásztalálkozó

Vasas bányaüzemet 1994.12.31-én véglegesen bezárták. A közös emlékek szívünkben örökre megmaradtak. Munkatársakkal a jó kapcsolat továbbra is megmaradt, olyannyira, hogy évente találkozunk.

Tavalyi találkozón beszélgettük a volt munkatársakkal, jó lenne a 2012-es találkozót Vasason szervezni, hiszen Vasason a szénbányászatot 230 éve kezdték s a Feri barátommal ebben az évben leszünk 50 évesek. Egy éves szervezés után a találkozót megszerveztük a bányász otthonba. Amíg üzemelt a Vasas bányaüzem, minden rendezvény az otthonba került megrendezésre.

A találkozót a Vasasi Szent Borbála Egyesület és a régi kollégák segítségével tudtuk megvalósítani.

Reggel 8 órakor találkoztunk, nagyon szorgos munka előzte meg az ünnepséget.

Köves György szakácsmester segítségével készült el a pincepörkölt.

Kukták: Müller Ádámné Teri néni, Ruzsicsics Ferenc és felesége, Patyi József és neje, Patyi Tamás, Csölley Róbert és neje, Orosz Ferenc, Fejes József, Magyar Árpád, Kakas Ferenc, Straub János, Walter József hang technikus és Kállai János gitárművész.

Délután 15 órakor kezdődött az ünnepség, több mint nyolcvan volt munkatárs tisztelte meg a rendezvényt.

Felszólalók: Ruzsicsics Ferenc köszöntötte a tisztelt vendégeket és bemutatta a Vasasi Szent Borbála Egyesület eddigi munkáját valamint felvázolta jövőbeni terveit.  Ünnepi beszédet mondott Huba Csaba és felolvasta Dr. Hoppál Péter üdvözlő levelét, Berényi Zoltán, Patyi József és Dr. Bíró József.

Az ünnepséget nagyon finom vacsora követte, finom süteményeket munkatársak feleségei hozták.

Bányászati hagyományőrzés, megemlékezés a célunk. Azt ünnepeltük meg. Készítettünk 50 darab emlékkorsót. A kollégák nagy része meg is vette az emléktárgyat.

Mindenki nagyon jól érezte magát, voltak olyan kollégák, akivel több, mint 30 éve nem találkoztunk.

Úgy érzem, evvel a rendezvénnyel új hagyományt hoztunk létre, remélem, jövőre bányásznapon újból találkozunk.

Jó szerencsét!

Patyi József

Vasasi Szent Borbála Egyesület Alelnöke

Comments

comments