Kreatív Tábor

2012 Július 16-21 között ismét a gyerekek vidámsága töltötte be a Hirdi Gyülekezeti Házat

Az általános iskolás korú gyerekek, Hirdről, Vasasról, Pécsről és Budapestről érkeztek, és hamar összebarátkoztak. Nagyon jó kis csapat jött össze! A közös játék, tanulás és alkotás közben is sokat beszélgettünk, nevettünk.

Az ügyes kis kezek magabiztosan formázták meg az agyagot, megélve az alkotás szabadságát, hogy nem kötelező feladatot kellett teljesíteni, hanem formát adni a képzeletnek. Aztán következett a szalvéta technika, az üveg és a kavicsfestés, majd mindenki megfesthette saját tábori tarisznyáját!

Ezen a héten Dániel történetén keresztül, beszélgettünk arról, hogy lehet helyesen viselkedni, akkor is ha távol vannak a szülők, lehet a jót választani akkor is ha a többség rosszul dönt, és aki bátor az tud NEM-et mondani, a rosszra akkor is ha megfenyegetik. A csoport egy része a múlt évben is velünk táborozott, és jó volt hallani, hogy nem felejtették el az itt tanult énekeket. A régiek mellé újakat is tanultunk.

A kincskereső kalandtúrán a játékos feladatokat megoldva a gyerekek  jelképeket gyűjtöttek, melyek kapcsán megbeszélhettük, hogy életünkben melyek az igazi maradandó kincsek. Kívánom minden táborozónak és olvasónak, hogy kincsként őrizze szívébe a Békét, a Vidámságot, a Szeretetet, a Hűséget, és az Istenbe vetett Hitet.

Pálffy Emőke

táborvezető

Comments

comments