Falum – lelkem

Az én falum, a dombjai, a völgyek,
Hol születtem, felnőttem, s élek.
Hol szeretem, hol csak viselem,
Mint cipőt, ruhát, ékszert,
Miként alakul az élet.

Itt születtem, felnőttem, éltem,
Elmentem, majd visszatértem.
Ismerkedtem nyárral, hóval – téllel,
Szeretettel, jóval, keserédes léttel,
Lelkesítő baráti hűséggel.

Nézem a tájat, nézem a tetőket
Hol áll, hol kicsit megindul az élet.
Emlékezem kedves –szikrázó estékre,
Ünneplő – riadt, aggódó időkre,
Hiába váró szomorú szemekre.

Várva, tán pár év multán,
Jobban kinyílik a világ.
Nem múltunk lesz szebb, mint mánk,
Együtt dogozunk és nevetünk már,
S örül, ha itt él idős, gyermek, fiú- és lány.

Comments

comments