Március 15-e régen és most

Amikor megláttam újságunkban a kokárdás meghívót, egyértelmű volt számomra, hogy ott a helyem. Felötlöttek bennem-szokás szerint- a régi emlékek, milyen volt március 15-e régen. A nosztalgiázásban néhány asszony is segített.

Régen: lestük már kora reggel, milyen lesz az idő, lehet-e zoknit húzni az utálatos patentharisnya helyett?aztán irány az iskola, ahol nyolc osztály gyülekezett, hogy együtt menjen az ünnepségre .Nem volt hosszú az út a Bányászotthonig, mégis, mint hatalmas virágcsokrok pompáztak a magyar-ruhák, piros pruszlikok, puffos ujjú fehér blúzok, zöld köténykék. Piros pártáinkon a nemzetiszín szalagokat lobogtatta a böjti szél. A fiúk cserkéssapkáján ott ékeskedett a toll, a vezetők kalapján árvalányhaj lengedezett.

Tömve volt a bányászotthon szülőkkel, érdeklődőkkel, a szavalónak bizony ki kellett engednie a hangját/ mint a tízperces szünetekben/, hogy az utolsó sorokban is meghallják: mit üzent Petőfi, Vasvári az utódoknak. Az ünnepségen szerepelni akkor nem „ciki” volt, hanem kitüntetés.

Most: előrehozzák az iskolában, óvodában egy nappal a megemlékezést. Rövidített órák után a tornateremben csattan fel a taps, ha épp osztálytársuk a szereplő. A Himnuszt, a Szózatot magnóról hallgatják, bár kötelező tananyag, de ki tudja azt kívülről, pláne énekelni?S a tanárok miről beszélnek? Szabadság. Ja, az igen, mert nem kell iskolába menni. Oda lehet ülni a számítógép elé. Hogy ezalatt az óvodai Petőfi szobor előtt felnőttek hajtanak fejet, letéve koszorúikat-nem trendi már.

Felnőtt sincs sok. Néhány tíz ember nosztalgiázik azon, ami elmúlt, s amit valahol elrontottunk. Nemcsak hogy gyerek nincs köztük-eltekintve néhány tipegőtől, akiket a nagyszülők próbálnak ide nevelgetni-de pedagógus is csak kettő, az egyik a 92 éves Huba János. Még jó, hogy ott a hűséges Bányász zenekar, és a Berze Nagy János Népdalkar tagjai, meg a versmondásra mindig kapható Bartó Nikolett, különben a szónokok egymásnak mondhatnák el ünnepi gondolataikat.

Az irigységtől kis híján sárgaságot kaptam: a hirdiek ünnepségén voltak szavalatok, néptánc, huszártánc, toborzó./ A mi lányainknak is van külön ruhájuk, de miért csak a szüreti felvonuláson hordják?/ Hirden együtt ünnepelt a falu. Nálunk külön megemlékezést tartott az óvoda, az iskola, a civil szervezetek .Miért nem tudunk összefogni, és együtt ünnepelni egy nemzeti ünnepen? A kokárdát-már ha van- nem a szívünk felett, hanem a szívünkben kellene viselni!

Korcsmárné Weyse Klára

Comments

comments