Újabb foglalkozás indul a Kossuthban, „tele a ház”

November 17-én elindul TÁMOP-os pályázatunk utolsó, összesen öt alkalomból álló foglalkozás sorozata, melynek témája az árpád kori vasasi fémművesség története lesz. A résztvevők többek között megismerkedhetnek Vasas nevének eredetével is. 12 és 15 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk. A foglalkozások kéthetente lesznek, alkalmanként két órás (2×45 perc) elfoglaltságot jelentenek, vezetőjük Reisch Tímea lesz. A helyszín a Kossuth Művelődési Ház. A kezdési időpontot a jelentkezőkkel fogjuk egyeztetni.  Ezzel a foglalkozással összesen 16 különböző foglalkozásunk zajlik párhuzamosan. Lovas szakkörünk a végéhez közeledik, már csak két alkalom van vissza.

2011. november 14-én 17 órakor nyílt napot tartunk a Kossuth Művelődési Házban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretne betekintést nyerni pályázatunk megvalósítási folyamatába. A megjelenteknek lehetőségük lesz megnézni a foglalkozásokon készült felvételeket és kérdéseket tehetnek fel a pályázat lebonyolításával kapcsolatban.

2011. november 22-én 15 órakor pedig Szakmai napot tartunk a foglalkozások vezetőinek, illetve a vasasi, somogyi és hirdi iskolák tanítóinak, tanárainak. Ennek a helyszíne is a Kossuth Művelődési Ház lesz. A programról bővebben meghívón keresztül tájékoztatjuk az érintetteket.

Kocsisné Nagy Margit projektvezető, Berényi Zoltán szakmai vezető

Mihály nap és ünnepi megemlékezések

Szeptember 30-án a Kossuth könyvtár megnyitója után Mihály napi táncházra került sor a Kossuth Művelődési Házban. A táncokat Tóth Márton és (lány neve) tanította, zenélt a (zenekar neve). Velük idén még egyszer találkozhatunk és tanulhatunk új táncokat, illetve gyakorolhatjuk a már ismerteket.

Idén október 21-én két civil szervezet (Vasasi Szent Borbála Egyesület, Tegyünk Egymásért Egyesület), közös ünnepséget szervezett az ’56-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulója tiszteletére. Az ünnepség 16 órakor a vasasi templomkertben kezdődött, ahol a Vasasi Részönkormányzat vezetője Huba Csaba önkormányzati képviselő, valamint négy civil szervezet (Vasasért Egyesület, Vasasi Szent Borbála Egyesület, Somogyi betyárok Egyesület és Tegyünk Egymásért Egyesület) koszorút helyezett el a kopjafánál. Az ünnepi beszédet Pető Sándortól, az 56-os Szövetség Baranya megyei elnökétől hallottuk. A megemlékezés Somogyban ünnepi szentmisével folytatódott. A szentmisét Vida Zsolt celebrálta. A szentmise után az ’56-os Szövetség Baranya Megyei szervezete, a Történelmi Vitézi Rend, a somogyi ’56-osok hozzátartozói, a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet, a Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, a Vasasért Egyesület és a Tegyünk Egymásért Egyesület koszorúzására került sor az ’56-os emléktáblánál. Az ünnepség a Kolping Házban folytatódott a somogyi iskola 8. osztályának ünnepi műsorával. Itt ünnepi beszédet Czeininger Tamás a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának történelem tanára mondott. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Kolping család Egyesületnek, hogy idén is, mint eddig minden évben biztosították megemlékezésünk számára a helyszínt. Köszönetet mondunk továbbá Vókó Tamásnak, a nyolcadikosok felkészítő tanárának, valamint a gyerekeknek a színvonalas műsorért. Mindkét rendezvény a somogyi Részönkormányzat támogatásával valósult meg, köszönet érte.

Az ünnepség után került sor TÁMOP-os pályázatunk Történelem klubjának soron következő foglalkozására, melynek témája az ’56-os Forradalom és Szabadságharc volt. A foglalkozás vezetője Czeininger Tamás édesapja 1956-ban készült fényképeinek vetítésével szemléltette és tette átélhetőbbé érdekes, magával ragadó előadását.

Kocsisné Nagy Margit

Tegyünk Egymásért Egyesület

Comments

comments